Mindig ugyanők – ugyan minek?

Mostanában, amikor a szenzációhajhász hírek öntik el a bulvársajtót, gyakorta hiányérzetem támad. Amikor ötödször olvasom, hogy a közismert és csinos énekesnő megint faképnél hagyta legutóbbi kedvesét, vagy hogy a kikapós kétgyermekes titán harmadszor is kilépett legújabb szerelmével a házasságából, egyszerűen tovább lapozok. Angyal Sándor jegyzete.

Halálosan unom, hogy a hírek tartalomfelhajtó erői mindig azt a négy-öt személyt kapják elő a „raktárból”, s néhány semmi kis információból első oldalas, hatalmas sztorit kanyarítanak. Bevallom, ezért, illetve ezek helyett vagy a sportoldalra fordítok, vagy a viccrovatra sandítok, ott legalább új híreket és kacagtató sztorikat találok. Ilyen volt legutóbb Hosszú Katinka zseniális úszónk széttépett, szemétbe dobott 12 milliós szerződése, vagy annak az öregúrnak a válasza, akit a vicc rovatban faggatott az orvosa, az emlékezetkihagyásáról: „– És mióta tapasztalja ezt? – Mit mióta?” – jött nyomban a kérdő válasz. Hosszú újságírói pályámon magam is tapasztaltam olyan esetet, amikor a tervteljesítés meg a szocialista brigádok helyett – melyekből anno túltermelési válság volt az egykori lapokban – szívesebben olvastuk a mosolyt fakasztó sorokat.

Történt például, hogy a tudósítókat megbeszélésre hívták, akik több írásra biztatták egymást. Azt mondta például az egyikük: „– Tudom, elvtársak, nem könnyű az írás, én kezdetben vagy tíz papírlapot is összegyűrtem, amíg készen lettem egy jó kis hírrel. De higgyék el nekem, meg lehet ezt tanulni! Mostanában már nem is gondolkodom, csak írok…”

Angyal Sándor








hirdetés