Mint amikor a Himnuszt játszották

Moldván Miklós a városi ünnepségen vette át a kitüntetést
Moldván Miklós a városi ünnepségen vette át a kitüntetést - © Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Moldván Miklós szerint nem a pénzért, hanem Nyíregyházáért és a megyéért hajtottak.

Mint arról már hírt adtunk, a nyíregyházi közgyűlés döntése alapján Inczédy György Életműdíjat kapott Moldván Miklós. A Szpari korábbi futballistája tevékeny részese volt annak, hogy a nyíregyházi klub története során először – 1980-ban – feljutott az élvonalba, amelynek színeiben kilenc szezont húzott le: százhuszonkét mérkőzésen tizenegy gólt szerzett.

Mi több, a Hodászon született, immár 62 esztendős korábbi középpályás három alkalommal a magyar válogatottban is pályára lépett.

Letettek valamit az asztalra

– Igazán ilyen elismerést nem vár az ember, óriási megtiszteltetésként éltem meg ezt a díjat – fogalmazott Moldván Miklós. – Köszönöm a nyíregyházi vezetőknek, hogy eszükbe jutottam, a jelek szerint nem felejtették el, hogy a csapattal közösen valamit csak letettünk az asztalra. Az is igaz, abból a régi keretből több olyan játékost említhetnék, akik legalább olyan jók voltak, ráadásul szabolcsiak. Szerintem kevesen tudják, hogy gyakorlatilag húszévesen kezdtem el futballozni, senki nem tanított rúgni, fejelni, ugyanakkor mondhatom, átlagon felüli fizikai adottságokkal rendelkeztem, és talán szorult belém némi tehetség is.

A legszebb évek

– Megfordultam több helyen, például Tatabányán, Debrecenben, Szolnokon, de kétségtelen, pályafutásom legszebb évei Nyíregyházához kötődnek.
Moldván Miklós 1977-ben igazolt a nyírségi egylethez, szinte a legjobb pillanatban, elvégre hamarosan fényes betűkkel írták a Spartacus históriáját.
– Abban az időben a húszas keret tizenhét tagja nyíregyházi, legalábbis szabolcsi kötődésű futballista volt, ami a hozzáállásban is megmutatkozott. Nem a pénzért, sokkal inkább a városért, a megyéért hajtottunk.

– Szerencsére Temesvári Miklós került ide edzőnek, aki a vezetőkkel összefogva egységes, jó csapatot alakított ki. Szép évek voltak. Nagyon örültem ennek a díjnak azért is, mert olyan érzés kerített hatalmába, mint amikor 1982-ben először lehettem válogatott és a magyar himnuszt játszották Új-Zélandon. Megjegyzem, 2–1-re nyertünk, a meccs hajrájában pedig Nyilasi Tibor jött be helyettem a pályára!

A felettébb nagy munkabírású, kéttüdejű labdarúgó 37 esztendősen még az NB I.-ben szerepelt, a Debrecent segítve, majd több alacsonyabb osztályú megyei együttesnél játékos-edzőként szerepelt. Így Kemecsén, Hodászon vagy éppenséggel Gergelyiugornyán, viszont akadt egy kis bökkenő…

Csak a foci számított

– Őszintén? Képtelen voltam elfogadni, hogy a fiúk nem jártak edzésre. Kérdeztem is: minek kellek én ide, ha csak vasárnap jönnek a meccsre? Pályafutásom során megszoktam, ha az edző szólt, vigyázzba álltam, szent volt a szava. Csak azért, hogy legyek valahol, nem dolgozom. Hozzáteszem, nem ittam, nem cigiztem, a szórakozást kizártam az életemből, egyedül a foci számított. Ezek után szembesültem azzal, hogy nem mindenki így gondolkozik.

– Nem megbántva senkit, ez számomra elfogadhatatlan. Ehhez annyit: ötvenhat évesen a Nyírtelekben hagytam abba, de mai napig kispályázom, jelenleg négy csapatban játszom!
Moldván Miklós tehát nem szakadt el a várostól. A Váci Mihály Kulturális Központban dolgozik, jövőre nyugdíjba megy, és, persze, ha ideje engedi, a bajnoki mérkőzéseket sem hanyagolja.

– Természetesen drukkolok a Szparinak, minden meccsére ugyan nem megyek ki, de nyomon követem az eredményeket. Szeretném, ha a Nyíregyháza minél hamarabb visszajutna az NB I.-be, mert egyértelműen ott a helye, erre van igazán igény.

KM-KT








hirdetés