Mire vigyázzunk, ha kiültetjük a karácsonyfát?

A dézsában vásárolt fenyőfák kiültetése nem is olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk
A dézsában vásárolt fenyőfák kiültetése nem is olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Egyre többen döntenek úgy, hogy gyökeres fenyőt vásárolnak karácsonykor. – Nem árt azonban, ha néhány dologgal tisztában van az, aki úgy dönt, hogy a fenyőt „visszaadja” a természetnek – hívja fel a figyelmet Keczkó János.

A nyíregyházi városüzemeltetésnél dolgozó irodavezető szerint alapvetően két „veszélyforrás” befolyásolhatja nemes cselekedetünket: a kiszáradás és a nagy hőingadozás.

– A fenyők az örökzöldek családjába tartoznak, így télen is asszimilálnak, azaz nincs „pihenésük” – közölte a szakember, majd hozzátette: ebből fakadóan, ha bármilyen okból nem jutnak vízhez, például ha átfagy a gyökérzóna térfogata, elpusztulnak.

A másik veszélyforrás a nagy hőingadozás: a kinti hidegből hirtelen bekerülnek a növények a meleg szobába, majd két-három hét elteltével ismét kikerülnek a hidegbe. – Ez jelentős mértékű stresszt eredményez a növényeknél – vélekedett Keczkó János, aki szerint adódik a kérdés, hogyan is vigyük végig elképzelésünket.

Szerencsésebb a lucfenyő

– Kiültetéshez lehetőleg ne az igényesebb Nordmann-­fenyőt válasszuk, ez a fajta ideális körülmények között is nehezen fogan meg, éppen ezért szerencsésebb, ha a különböző lucváltozatok közül választunk. Vásárlásnál igyekezzünk a nagyobb földlabdával és gyökérzettel rendelkező egyedeket megvásárolni. A földlabdát tartsuk mindig nedvesen. A lakásba vitel előtt lehetőség szerint edzeni kell a növényt, biztosítva fokozatos felmelegedését. Ugyanez igaz a kiültetésre is. Lehetőleg enyhébb napokon rakjuk ki védett helyre, például a garázsba, és nem árt, ha a földlabdát, az edényt valamilyen szigetelőanyaggal (pl. fátyolfóliával) tekerjük be, tesszük fagymentessé – szolgált tanácsokkal Kezkó János.

Hasznos tanácsok a kiültetéshez

Kiültetésre a kora tavaszi idő alkalmas, amikor a tél végi fagyok elmúltak, és már a talaj sem fagyos. Különösen ügyelnünk kell a légmentes tömörítésre, valamint a gyökérzónában elegendő mennyiségű nedvesség biztosítására. A földlabda nagyságánál legalább kétszer nagyobb ültetőgödör szükséges, száraz talaj esetében elő kell nedvesíteni az ültetőgödröt. Később se feledkezzünk meg a növények öntözéséről, hiszen kis kiterjedésű gyökérzetük nehezen látja el a relatíve nagy lombfelületet. Sikerünket fentiek mellett az is meghatározza, hogy a gyökérzeten milyen arányban találhatóak hajszálgyökerek. Mindent összevetve megéri próbálkozni, hiszen ezzel mi magunk is hozzájárulunk a zöld és élő környezet formálásához és fenntartásához. Ne feledkezzünk meg arról sem, ha sikeres lesz az ültetés és a fenyőnk megmarad, fajtától függően igen nagyra is megnőhet, sekélyen futó gyökérzete pedig a felszínen okozhat problémát.

KM-TG








hirdetés