Miskolc: A névhasználat kötelez
Az Észak-Magyarország úgy értesült, hogy néhány napja a miskolci önkormányzat jegyzői irodájától levelet kapott Jacsó Tibor, a Speedway Miskolc sportegyesület elnöke, és ez az idézés címet viseli. A papíroson az áll, hogy mint eljárás alá vont személynek meg kell jelennie a Hatósági és Ügyfélszolgálati Osztály Szabálysértési Csoportjánál, ugyanis a város nevének használatáról szóló önkormányzati rendelet megszegése miatt szabálysértési eljárást indítottak ellene.
– Őszintén szólva arra nem emlékszem, hogy írásban kértünk volna engedélyt, hogy a város nevét használhassuk, arra viszont igen, hogy az alakulás előtt megkerestük a város akkori vezetőit, akik szóban hozzájárultak ahhoz, hogy a Miskolc név is szerepeljen a nevünkben – mondta Jacsó Tibor, majd hozzátette: – Azt persze jó lenne tudni, csak a magunk megnyugtatására, hogy ez egy általános vizsgálat az önkormányzat részéről, amelynek során a jegyzői hivatal minden társadalmi szervezetet ellenőriz, amelyik használja a város nevét, vagy valamilyen általam ismeretlen ok miatt csak a salakmotor került terítékre. De remélem, hogy ha hamarabb nem, az idézés idején ez is kiderül, addig is átnézzem az egyesület dokumentumait, hátha találok írásos engedélyt a névhasználatra vonatkozóan.
Kriza Ákost, Miskolc polgármesterét arról kérdeztük, hogy indítottak-e eljárást minden miskolci szervezet ellen, amely hasonló cipőben jár, mint a Speedway Miskolc sportegyesület.
A polgármester elmondta, hogy megvizsgálták az elmúlt években hozott miskolci rendeleteket, hogy betartották-e azokat. E folyamat kapcsán találtak olyan eseteket, amikor nem. Mivel egy rendeletnek akkor van értelme, ha be is tartják, indítottak szabálysértési eljárást az azokat be nem tartókkal szemben. Ez történt a Speedway Miskolc és minden hasonló szervezet esetében is.
Azt a polgármester nem tudta megmondani, hogy hány szervezetről van szó, és azt sem, hogy milyen szankciókkal jár az eljárás. Kérdeztük, legalizálhatók-e utólag a nevek, erre a polgármester igennel válaszolt.
ÉM-BCS,HM
| A megyeszékhely sportszervezetei közül nem egyedül a salakmotorosok viselik Miskolc nevét. A három legismertebb klub vezetőjét arról kérdeztük, hogy kaptak-e ahhoz hasonló tartalmú levelet a miskolci önkormányzat jegyzői hivatalától, mint a salakmotorosok.
Egri István, a Miskolci Jegesmedvék JSE OB I-es jégkorongcsapatát működtető sportszervezetek vezetője, úgy is, mint az előző szezonban az együttest versenyeztető Miskolci Jegesmedve Jégkorong Egyesület elnöke, és úgy is, mint az idén augusztustól a gazdasági társasággá alakult Miskolci Jegesmedve Sportszervező Kft. ügyvezető igazgatója, érdeklődésünkre elmondta, hogy ők mind a sportegyesület, mind pedig az a kft alakítása során megkérték az engedélyt a névhasználatra vonatkozóan az önkormányzattól, és ezt meg is kapták. Németh Attila, a Miskolci Vasutas Sport Club egyesület ügyvezetője megkeresésünkre úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt napokban, hetekben nem kaptak ilyen tartalmú levelet, – és mint mondta – arról nincs tudomása, hogy az 1994-es rendelet hatályba lépése után a klub akkori vezetése megkérte volna erre az engedélyt, de nem zárta ki ennek a lehetőségét, majd megjegyezte: érdekes lenne, ha éppen a klub centenáriumi ünnepsége előtt derülne ki, hogy baj van az MVSC névvel. Szaniszló Sándor, a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club elnöke érdeklődésünkre azt válaszolta, hogy sem a közelmúltban, sem előtte nem kaptak ilyen tartalmú levelet. Mint azt Szaniszló Sándortól megtudtuk: 1951-ben Műszaki Egyetemi Atlétikai és Futball Club néven alakult meg az egyesület, és az alapítás negyedszázados jubileumán Miskolc városa és az egyetem kapcsolatát erősítendő cserélődött ki a klub nevének első szava, vagyis a 35 évvel ezelőtti névváltoztatás Miskolc akkori városvezetésének tudtával, és jóváhagyásával jött létre. |