„Miskolc régió főváros lehet”

A regionális önkormányzatok létrejötte, a közigazgatás korszerűsítése is témája a Miskolcon kedden kezdődött II. Országos Kistérségi Konferenciának.

A rendezvényen dr. Ágh Attilát, az IDEA munkacsoport elnökét kérdeztük arról, hogy mi indokolja a regionális önkormányzatok létrejöttét.

– Magyarországon túlcentralizált a politikai szerkezet, ezért nemhogy nem demokratikus, de a hatékonysága is alacsony – mondta dr. Ágh Attila. – Ezenkívül az unió számára az igazi területfejlesztési egységet a régió jelenti, egy olyan terület, amelynek átlag népessége másfél millió körüli. Itt már lehet ugyanis tudáscentrumot létrehozni, európai szinten versenyképes egyetemi- és innovációs centrumot kialakítani.

Mini minisztériumok

A koalíció kezdeményezte regionális önkormányzatok kialakításához a közigazgatás egész rendszerét át kell alakítani. Ez dr. Ágh Attila szerint úgy történne, hogy a minisztériumoktól az operatív feladatok nagy részét elvennék, és ezek a választott regionális önkormányzatokhoz kerülnének. Hozzátette: „A fő területeken – mint például a közlekedés vagy az okatatás – helyi megoldásokat kell találni. A regionális gyűléseknek ki kell alakítani a megfelelő bizottságokat, és szakmai szervezeteket, azaz, kis túlzással, mini minisztériumokat kell létrehozni – fogalmazott az elnök. – Fontos, hogy olyan regionális kormányzatok alakuljanak, amelyek megfelelnek a földrajzi és egyéb adottságoknak, és ezeknek megfelelő intéményrendszereket kell ezekhez rendelni a régiókban.”
Arra a kérdésre, hogy Miskolc lehet-e régióközpont, az elnök elmondta: „Miskolc nem tud „félreugrani” ezen szerepkör elől, hiszen a város nagyságrendje és aglomerációja is megfelelő, hogy régió főváros legyen. ”

NSzR








hirdetés