Miskolci egyetemi forradalmárok voltak

Letartóztatás, megintés, szigorú megrovás, kizárás az ország összes egyeteméről, hat év börtön…

A megtorlás módjai-eszközei számosabbak voltak. Összesen 150–200 hallgató és oktató sorsát érintik a megtorlások – írja az 1956-os forradalom miskolci egyetemi krónikájában Ungváry Rudolf, aki másodévesként diákparlamenti vezetőségi tag lett október 23-án.

E krónikával kezdődik az Egyenes gerinccel – Forradalmárok a Dudujka-völgyben 1956 című, a résztvevők visszaemlékezéseiből szerkesztett kötet. Ezt és egy filmet, fotókat tartalmazó DVD-t kapták ajándékba az egyetemi emlékünnepség-sorozat azon résztvevői, akik maguk is részesei voltak az 5o évvel ezelőtti történéseknek.

Külföldről is

A kerek évforduló alkalmából csütörtökön kiállítás nyílt az A/1-es épület magasföldszintjén, az Egyetemi Galériában, majd az I-es előadóban gyűltek össze az ország sok-sok pontjáról – és külföldről – érkezettek. Akkori egyetemisták és ifjú oktatók, valamint családtagjaik. Mintegy százhetvenen voltak. (A kiállítás december elejéig tekinthető meg, reggel 9 és délután 5 óra között, hétköznapokon.)

Dr. Szarka Zoltán, a kötet és a kiállítás szaklektora ma nyugdíjas egyetemi docens, akkor a BME-n hat éve végzett adjunktus volt a miskolci matematika tanszéken. Ő nyitotta meg a kiállítást, többek között ezekkel a szavakkal:

Nem a szembenállás

„Mint ismert, 1957. november 4-én a szovjet hadsereg leverte a forradalmat. Ennek során egyetemünkön két hallgatónk – Kiss Gábor és Kölber Gábor – életét vesztette. Az eddigiek során róluk keveset tudhattunk meg. Most, ezt a hiányt pótlandó, ez a kiállítás méltóképpen emlékeztet rájuk… Több helyről nyíltan vagy burkoltan kapunk szemrehányást, hogy túl sokat foglalkozunk 1956-tal, holott jobb lenne, ha nem a múltra, hanem a jövőre tekintenénk… az lehet a válaszunk, hogy bennünket nem a szembenállás vezérel, hanem azt szeretnénk, ha nem felejtenénk el 56-ot, különösképpen az azt kiváltó okokat, hogy azok többé ne ismétlődhesenek meg…”

Az öccs karszalagja

A miskolci Gajdos Lajos karján nemzetiszín szalag – többeken másokén is, az akkori, ötven évvel ezelőtti, amit ők vagy szüleik megőriztek –, ám ez történetesen nem a sajátja. A kiállításmegnyitón mellette álló öccséé, Lászlóé. Gépészhallgatók voltak, László mindössze három félévet járhatott itt. Mint mondja: békéltettek, a rendet igyekeztek fenntartani. Hogy mit szóltak a szüleik? Féltek, féltették fiaikat is.

Filó József harmadéves volt, szintén gépésznek tanult, az 1-es diákszállóban lakott. Nem sokkal az ágya fölött fúródott a szovjet lövedék a falba. Szerencsére az emeletes ágy felső lakója akkor nem volt ott. Ha pár centivel lejjebb megy, akkor ma nem beszélgethetnénk, mondja. Székesfehérvárott él, november 4-e után is odautazott haza vonattal. Budapestig együtt Szirtes Ádám miskolci színésszel, akinek akkor született a leánya.

Zoltai József negyedéves kohász volt, három hónapot töltött internálva. Öt évvel később, levelezőn fejezte be az egyetemet. Most, az ünnepségre magával hozta elbocsátó papírját.

És mind-mind az emlékeiket a miskolci forradalomról, életük meghatározó élményéről.








hirdetés