Mit tehet a színész, ha a nézők a mobiljukat nyomkodják?

Akt.:
A közönségért élnek, tiszteletet várnak: Gyuris Tibor, Nagyidai Gergő és László Lili a Macbethben
A közönségért élnek, tiszteletet várnak: Gyuris Tibor, Nagyidai Gergő és László Lili a Macbethben - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Sajnos egyre többen vannak manapság, akik azt is elengedik a fülük mellett, hogy a színházi előadás előtt a hangosbemondó kellemes kikapcsolódást kíván a mobiloknak is. Az idősek között is akadnak figyelmetlenek, de a legaggasztóbb, hogy egyre több fiatal nincs tisztában a színházi viselkedés írott és íratlan szabályaival. Színművészeinket az ilyen irányú tapasztalataikról kérdeztük.

Az elmúlt év egyik sajtószenzációja volt, hogy Orlando Bloom kiszólt a szerepéből, helyretéve egy iPad-jével játszó nézőt. A híradások szerint rárivallt a londoni színház egyik vendégére, méghozzá kétszer is, annyira felpaprikázta a tiszteletlenség. Szóról-szóra hasonló történt napokkal ezelőtt Szabó Kimmel Tamással a Belvárosi Színházban. A művész ott is kétszer kényszerült kiszólni a Száll a kakukk fészkére című előadásból, ugyanis mindkét felvonásban megszólalt a mobiltelefon. – A színész nem egy kutya, akivel a néző bármit megtehet – fakadt ki az őt faggató újságírónak. Sajnos, a jelenség nem egyedi, hiszen lassan már nincs olyan teátrum, ahol ne panaszkodnának a művészek a színházi viselkedéskultúra romlására, legfőképpen a fiatalokról állítva ki rossz bizonyítványt.

Elég volt rájuk nézni

Nagyidai Gergő, a Móricz Zsigmond Színház művésze a Macbeth címszerepében élt át hasonlót. Elszomorító volt hallani tőle, hogy szinte minden egyes előadáson akad valaki, aki akarva-akaratlanul kulturálatlan. – Azt az ominózus előadást hangos, viháncoló beszélgetéssel zavarták meg a fiatalok. Az ember az ilyen pusztító tiszteletlenségtől szinte fölrobban belül. Hirtelen annyit tudtam tenni, hogy a szövegem néhány mondatát – ahol a figurám meglehetősen kegyetlen kijelentésekre ragadtatja magát – egyenesen nekik címeztem. A kamaraszínpadon tulajdonképpen az is elég volt, hogy rájuk néztem. Nagyjából egy évtizede mindez még elképzelhetetlennek tűnt, talán mert nem volt ennyire online mindenki. Azt kell mondjam, mostanában a pedagógusok is elengedték a gyeplőt, nem tisztázzák a helyzetet a neveltjeikkel, hogy ez nem mozi, itt a színészek a lelkükkel, az érzékeikkel dolgoznak, amibe ha belecsörögnek, oda az átélés. Néhány nappal ezelőtt pótszékes telt ház előtt egy hölgy – közvetlenül előttem – kezdte kicsomagolni a cukorkáját.

– Ám az soha nem fordulhat elő szerintem – amit a budapesti kolléga megtett –, hogy kiszóljunk, megállítva az elő­adást. Ha mondjuk én megállítanám a Macbethet, rettenetes szájízzel folytatódna a játék, tönkretéve azok élményét is, akik figyelmesen jönnek velünk. Ezért is sajnálom, hogy megszűnt a Színházi neveléssel a javuló valóságért elnevezésű TÁMOP-os program. A benne résztvevőkkel előbb az iskolában találkoztunk, aztán színházba hozták a gyerekeket, s végül feldolgoztuk a látottakat. Ezeket a különféle szociális helyzetű tanulókat olyan szinten érdekeltté tudtuk tenni, hogy a szurkolóink lettek és még a kevésbé sikerült előadásokról is eszmét cserélhettünk velük. Ez ismét az egyik módja lehetne a helyzet jobbításának, enélkül pedig továbbra is csak a pedagógusok előkészítő és rendet tartó munkájára számíthatunk – panaszolta el a népszerű művész.

– Mindig elszomorít, ha valaki színházi előadás közben nyomkodja a telefonját, sőt beszél is azon. Ilyen tiszteletlenség olyan előadások során is előfordult, amiket én rendeztem. De semmiképpen nem tartom jó megoldásnak, ha a színész leszól a színpadról, ha nyilvánosan kioktatja a nézőt. Neki az a dolga, hogy élményt nyújtson – mondta el érdeklődésünkre Buzogány Béla színművész, a mátészalkai Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház igazgatója.

Mi van, ha a néző visszakiált?

– Mi lenne, ha ez gyakorlattá válna? A következő előadáson majd egy másik művész fog ráordítani a nézőre, bármikor megszakítva egy-egy előadást? És aztán, ha az egyik színésznek szabad, akkor a másiknak nem? Mi van, ha a néző visszakiált: „Ne okoskodj művészkém, inkább játssz lebilincselően, mert unalom, amit művelsz, én nem ezért fizettem”? Semmiképpen nem megoldás, hogy a színész civillé válik az előadás során. Ugyanakkor szükség van arra, hogy különböző fórumokon, médiában, érzékenyítő foglalkozásokon, oktatási intézményekben már gyermekkortól neveljük a közönséget. Fel kell világosítani őket, hogy mi illik és mi nem. Ha ennek ellenére is zavarják az előadást, akkor rendre inthetik őket a nézőtéri felügyelők – adott útmutatást Buzogány Béla.

MJ, CSA


Nem egyszer még a pedagógusok is…

– Számomra az egyik legemlékezetesebb hasonló eset a Tizenkét dühös ember című előadásunk közben esett meg – adta közre a saját sztoriját Gyuris Tibor, a Móricz Zsigmond Színház művésze. – Fazekas István kollégánk a nézőtéren ült, amikor észrevette, hogy a közelében egy fiatal néző a mobiljával babrál. Nem szólt, csak átnyúlt, megfogta a srác kezét és jelentőségteljesen ránézett. De a legény – talán vagányságból, hogy a barátnőjének imponáljon – a második jelzés ellenére is ugyanúgy folytatta, mígnem le nem pisszegték. De még ennél is jobban felháborít, amikor pedagógus, mondjuk óvónéni teszi ugyanezt egy gyermekelő­adáson, azt gondolva, hogy úgysem neki szól a produkció. Persze a nézőtér sötétjében könnyű kiszúrni, amikor villan a kijelző. Leginkább a fiatalokról és a fiatal felnőttekről mondható el, hogy egyre gátlástalanabbak, az idősebbek legfeljebb bekapcsolva felejtik a ketyerét.








hirdetés