Molesztálták, egyikük levizelte a magatehetetlen 14 éves lányt és mindezt levideózták – 3 és 4 évet kaptak

Akt.:
Molesztálták, egyikük levizelte a magatehetetlen 14 éves lányt és mindezt levideózták – 3 és 4 évet kaptak
© Fotó: KM
Nyíregyháza – A sajtó képviselői is suttogóra fogták a hangjukat hétfőn a Nyíregyházi Törvényszék 128-as tárgyalótermébe lépve, ahol nyilvánosan hirdettek ítéletet annak az öt fiatalkorú fúnak az ügyében, akik a vádirat szerint 2013. augusztus 24-án közösen követtek el szexuális erőszakot egy akkor 14 éves lány ellen, kihasználva ittasságát és védekezésképtelenségét.

Tettüket fényképeken, videofelvételeken is megörökítették, és elküldték egymásnak, ismerőseiknek. A vádlottak komor arccal sorakoztak fel, majd ültek le egymás mellé, szüleik a hátuk mögött foglaltak helyet. A tanács előzetes döntésének tudatában helyezkedett el a pulpituson dr. Gunyecz Zoltán vezetésével.

A baráti társaság esete nagy port kavart három évvel ezelőtt, az ügyet eddig zárt ajtók mögött tárgyalták. A fiúk egy sóstófürdői rendezvényre készültek. Már délelőtt megbeszélték, hogy egyikük belvárosi lakásában találkoznak. A sértett és barátnője szintén oda indultak bulizni. A nyolcadik osztályos lány, aki egyedül érkezett a társaságba, mert barátnője lemondta a találkozót, jól ismerte a II. és III. rendű vádlottat, de a másik három fiú sem volt idegen számára. A vádirat szerint fiúk vodkával kínálták, a lány pedig rövid időn belül viszonylag sok alkoholt fogyasztott. Szédülni kezdett, ezért ketten átkísérték a másik szobába és lefektették az ágyra. Az akkor már tiltakozásra képtelen lányt levetkőztették, fogdosták, a nemi szervébe nyúltak, fényképeket és videókat készítettek, amin a sértett meztelen feneke mellett pózoltak, grimaszoltak, és arra biztatták a többieket, hogy tegyenek hasonlóan. Egyikük le is vizelte a magatehetetlen kiskorút, s volt, aki a szájába lógatta a nemi szervét. A lakásban volt még egy másik, szintén kiskorú fiú is, ám ő az unszolás ellenére sem tett semmit, mert nem tartotta helyesnek, ami körülötte történik. Este fél 11 előtt aztán a harmadrendű vádlott telefonon felhívta a testvérét, hogy tanácsot kérjen tőle, mit csináljanak az eszméletlen lánnyal. Végül taxit hívtak, levonszolták az utcára, de amikor nem jött a kocsi, visszavitték és elindultak szórakozni, egyedül hagyva az alvó sértettet a lakásban.

Másnap reggel a lány nem emlékezett semmire, a fiúk pedig nem szóltak a történtekről, csak cinkosan összenevettek. Az előző este készült fotókat és videókat egy csevegőalkalmazás zárt csoportján belül (melynek neve előbb Spílerek volt, amit később Börtöntöltelékekre módosítottak) elküldték egymásnak, majd néhány ismerősüknek. Kis idő elteltével már több nyíregyházi középiskolában beszéltek az esetről, így szeptember első hetében eljutottak a hírek a sértetthez és szüleihez is. Amikor a lány édesanyja személyesen kérdőre vonta a vádlottakat, egyikük flegmán visszakérdezett: Csak nem gondolja, hogy be fogjuk egymást mártani?

A fiúk a feljelentést követően 2013. szeptember 8-ától 2014. április 8-áig előzetes letartóztatásban várták, hogy mi történik velük. A kihallgatások során vallomásaik ellentmondóak voltak, sokszor egymásra mutogatnak, hazugsággal vádolták a társaikat, vagy arra hivatkoztak, hogy sokat ittak és nem emlékeznek a történtekre. Csupán egyikük ismerte be tettét.

A bizonyítékok, a tanúvallomások, a pszichológus szakvéleménye alapján és az ügy súlyossága miatt az ügyészség a vádlottakkal szemben fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kérte, amit a törvényszék helyben is hagyott. Az I., a II. és az V. rendű vádlottakat 4 év, a III. és IV. rendű vádlottakat 3 év szabadságvesztésre ítélték társtettesként elkövetett szexuális erőszak és gyermekpornográfia miatt.

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország január 26-i számában és a kelet.hu-n.








hirdetés