Monte-carlói tenisztorna – Fucsovics nagy csatában búcsúzott

Monte-Carlo – Fucsovics Márton nagy csatában kikapott vasárnap a 4,9 millió euró (1,5 milliárd forint) összdíjazású monte-carlói salakpályás férfi tenisztorna első fordulójában.

A világranglistán 61. magyar játékos az első fordulóban a 48. helyen álló Danyiil Medvegyevvel csapott össze, akitől kikapott korábbi egyetlen találkozójukon két éve egy szlovéniai challenger-versenyen. Fucsovics önbizalmát ugyanakkor növelhette, hogy a tavaly szeptemberi Davis Kupa-osztályozón – párosban – már legyőzte orosz riválisát Budapesten, szintén salakon.

A hercegségi meccs elején mindketten eljutottak bréklabdáig, aztán a kevesebbet rontó moszkvai teniszező 4:2-re elhúzott a hűvös, borús időben. A magyar DK-válogatott vezérének volt esélye visszabrékelni, de hamarosan 5:2 lett, majd Fucsovics egy remek fonákkal hárította 198 centis ellenfele szettlabdáját. Medvegyev a játszmáért szervált, de váratlanul elvesztette az adogatását, innentől újra nyílt lett a csata, mely rövidítésbe torkollott. Ebben a nyíregyháziak büszkesége volt bátrabb és türelmesebb, így egy óra elteltével szettelőnybe került.

A folytatásban – immár a reflektorok fényében – a 22 éves orosz 1:1-nél elvette Fucsovics szerváját, és egyre inkább ő volt jobb a hosszú labdamenetekben. Medvegyev ismét 5:2-re meglépett, s mivel a magyar “feltámadás” ezúttal elmaradt, jöhetett a döntő játszma.

Fucsovics a szünetben gyógyszert kért az orvosi stábtól, de továbbra is remekül tartotta magát, és labdája volt az 5:3-hoz is. Az orosz azonban tartotta az adogatását, mint ahogy akkor is, amikor a magyar teniszező 5:4-nél már csak két pontra volt a győzelemtől. A hajrában aztán a frissebben mozgó Medvegyev koncentráltan játszott, egy kettős hiba révén elvette Fucsovics adogatását, majd kiszerválta a meccset. A találkozó 2 óra 44 percig tartott.

Eredmények az ATP honlapja alapján:

1. forduló (a 32 közé jutásért):

Danyiil Medvegyev (orosz)-Fucsovics Márton 6:7 (4-7), 6:2, 7:5
M. Zverev (német) – Auger-Aliassime (kanadai) 6:2, 6:7 (4-7), 6:1
Hacsanov (orosz)-Kokkinakis (ausztrál) 7:5, 6:4

– MTI –








hirdetés