Móricka, a tanító néni és a stréber

Mostanság gyakran ötlik fel bennem ifjúkorom huncut vicceinek egyik főszereplője, az övön aluli testtájakkal, ősi biológiai tevékenységgel a kelleténél jóval többet foglalkozó Móricka, akinek mindenről csak AZ jut az eszébe. Galambos Béla írása.


A számomra túl sok riasztó jellel tűzdelt közéletünkben vannak, akik szakadatlanul keresik a kákán a csomót, s nekik mindig, mindenről ugyanaz „ugrik be”. Ez még nem is volna akkora baj, ha megtartanák magukban, s nem kiáltanák mindjárt – szó szerint – világgá is a makacsul egy kerékre járó agyuk mindennapi szüleményét.

Gyűlölettől vezérelt megnyilvánulásaiknak úgy próbálnak nagyobb nyomatékot adni, hogy egész Brüsszelig szaladnak országukat bepanaszolni a „nagy testvérnek”.

Mi, magyarok ezzel is a mindenki mástól különböző, – a korábban Amerikában ránk ragasztott jelzővel élve – „marslakói” mivoltunkat látszunk igazolni. Mondjam azt, hogy beleillik önsorsrontó tetteink kiapadhatatlan folyamába? Én legalábbis nem hallottam még egyetlen európai uniós országról sem, amely ellen a saját – kifelé politikailag korrekt, befelé mindent ekéző stílusban kommunikáló – állampolgárai lobbiznának, sőt tennének hetente följelentést.

Erről már megint egy régi emlék jut az eszembe. Ezúttal kisiskolás koromból. A 4./A stréberét – aki lihegve rohant bemószerolni akár egy elhangzott csúnya szóért is az egész osztályt – egy időre kiközösítettük.

Galambos Béla



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés