Mosolygó szentek földje

Mosolygó szentek földje
Nyíregyháza – A hónap végéig, pontosabban október 26-ig tekinthetők meg azok a fotók, amiket a Középkori templomok útja kiadványhoz készített Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egész területén, Csutkai Csaba nyíregyházai fotós.


A képanyag egy részéből, a beregi templomokban készült fotóalkotásokból a napokban nyílt kiállítás Vásárosnaményban, a Művelődési Központ kiállítótermében. Csutkai Csaba fotóművész megköszönte a kiállítás szervezőinek a lehetőséget, és pár szóban elmondta, azt hogy fényképész lett Gergelyiugornyának, illetve a 14 éves korában Csiszár Árpád által az üdülőterületen szervezett honismereti tábornak köszönheti. Mint mondta a beregi térséget második szülőföldjének érzi. A kiállítást Baracsi Endre a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg.

– Bodnár Zsolt –








hirdetés