2012.02.20 18:39; Frissítve: 2012.02.20 18:39


Most a csúnyábbik arcát mutatta a csapat

Ez balul, pechesen sűlt el, a tizenhárom nagyon nem volt nem volt nyerő….

Az NYKSK-Nyír-Komplett NB I B-és férfi kézilabdázói a tavaszi nyitányon remekül védekeztek, mindössze 18 gólt kaptak a vendég egriektől. Azoktól a hevesiektől, akiktől a bajnokság során az eddigi legnagyobb különbségű, hét gólos vereséget szenvedték el.

Vasárnap Dabason lépett pályára Bartha Dénes együttese, és bár a meccs esélyese a hazai gárda volt, a nyíregyháziak bizakodtak. A találkozó három negyed részében nem is volt gond, aztán összeomlott a nyíregyházi sánc, ennek eredményeként 13 gólos lett a vereség. A vendégek megérezték Braun hiányát, így egy beállóssal nem tudták felvenni a versenyt a rutinos dabasiakkal.

– A vasárnapi mérkőzés nagy részégig igen taktikusan játszottunk, a baj a második félidő derekától kezdődött kezdte visszapillantását Bartha Dénes edző.

–Akkor elhibáztunk két emberelőnyt, majd időt kértem. Azt mondtam a játékosoknak, hogy türelmesen játszunk, erre rövid idő alatt próbálkoztak a lövésekkel, a hibáinkat pedig gyors kontrákkal büntették a hazaiak. Sajnos ez van, egyelőre még kétarcú a csapat, azon dolgozunk, hogy ilyen még egyszer ne forduljon elő. 

- Mán László -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
Három évre szerződött a győri női kézilabdacsapathoz Martin
Pannonhalma, 2012. május 24. csütörtök (MTI) - Három évre szóló szerződést kötött a magyar bajnok és [...] tovább »
Indulhat az NB II-ben a Vasas
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó [...] tovább »
Pars bombaformában, 82,28 méterrel nyert Ostravában
Budapest/Ostrava, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Pars Krisztián kirobbanó formában mutatkozott be [...] tovább »
Annapurna expedíció – Emlékezés Horváth Tiborra
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Főhajtással és néma felállással emlékeztek meg társai [...] tovább »
Button nyerte a második monacói szabadedzést
A McLaren pilótája, a brit Jenson Button nyerte a Monacói Nagydíj második szabadedzését, a második időt Romain [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés