Jócskán visszalép az időben a Nyíregyházi FSE-NYKS, hiszen azok után, hogy tavaly már a 11. fordulóból esedékes MAFC elleni mérkőzését is letudta, a 2012-es évet az első fordulóból kisorsolt találkozóval nyitja. Anno a felek elhalasztották az amatőr női NB I-ben a Szolnok–NYFSE-NYKS mérkőzést, amit vasárnap délután pótolnak a felek.
Mégsem ez lesz a két csapat bajnokságbeli első találkozása, hiszen a „visszavágót” már szűk egy hónappal ezelőtt, december 10-én letudták a felek. Akkor hazai pályán könnyedén, 87–54-re nyertek a főiskolások, akik ez alapján idegenben is esélyesnek tűnnek. Ezt hangsúlyozta Farkasinszki Gyuláné edző is, mondván, hogy a győzelmet kötelezően elvárja csapatától. Még idegenben is.
- Bodnár Tibor -