„Most is érzem magamon a sugárzás hatását” – 32 éve történt a csernobili atomkatasztrófa

Akt.:
A csernobili katasztrófaturizmus él és virul
A csernobili katasztrófaturizmus él és virul
Nyíregyháza – Csernobil a középkortól lakott terület, a 19. századtól fogva fontos közlekedési és kereskedelmi központ volt. A várost a tőle 15 kilométerre északra elhelyezkedő Csernobili atomerőműben 1986. április 26-án bekövetkezett robbanás tette világszerte ismertté. A szomorú évforduló apropóján megkérdeztük dr. Szöllősy Tibort, aki orvosként egy hónapot töltött Ukrajna szívében, a Csernobilhoz közeli Borókán 1986 júniusában-júliusában.

Megrázó élmény

– A legmegdöbbentőbb az a mérhetetlen szegénység volt, ami a településen fogadott minket. A háború után félgerendákból, deszkákból összetákolt alacsony, kis ablakos házakban laktak az emberek, akiknek igényük sem volt arra, hogy élhetőbbé, otthonosabbá tegyék a környezetüket. Ez azért volt meglepő, mert bár tudtuk, nem kell készpénznek vennünk, amit a propaganda akkoriban lépten-nyomon harsogott arról, hogy a nagy Szovjetunió mindenben az élen jár, gazdagok vagyunk és példaképei a világnak, mégis megrázó volt testközelből megtapasztalni a nyomort, amiben a Kijevhez közeli faluban éltek.

– Az atomerőmű-katasztrófa után egy hónappal érkeztünk, akkorra már befejeződött a lakosság kitelepítése a környező falvakba. A befogadó családok és a kitelepítettek között azonban néhány hét alatt annyira megnőtt a feszültség, hogy sokszor tettlegességig fajult egy-egy vita, ezért úgy döntöttek, hogy a Csernobil környékén kialakított, úgynevezett kettes zónában – a robbanás szigorúan zárt körzete volt az egyes – házakat építenek az otthon nélkül maradtaknak. Minket azért vittek oda, hogy ellássuk egyrészt az ott élőket, másrészt az építkezéseken dolgozókat. Egy befejezetlen iskolaépületben szállásoltak el minket, az orvosi rendelőmet egy félkész zuhanyzó-vécében rendeztem be. Próbáltam kipofozni, plakátokkal, újságokkal elfogadhatóbbá tenni – ecsetelte a nyírmadai nyugdíjas ideggyó­gyász. – A borókaiak nem voltak nagy orvoshoz járók, csak akkor kérték a segítségemet, ha már kritikus volt a betegek állapota. Emlékszem, a postamester órákra volt a paralízistől, amikor a felesége felkeresett. Betelefonáltam a járási kórházba, hogy küldjenek egy mentőt, mert nagy a baj. Kérdezték, hogy mit találtam nála, mondtam, hogy a bénulás kezdeti jeleit. Azt válaszolták, hogy majd akkor szóljak, ha már nem mozgatja a kezeit, lábait. Végül rendőrautóval szállították kórházba a szerencsétlen férfit. De nem kapta fel erre a fejét senki az ottaniak közül, úgy tűnt, már megszokták.

Senki sem végzett méréseket

Kérdésünkre, hogy kezelt-e sugárbeteget, elmondta: nehezen lehetett volna megállapítani, hogy ki szenved ettől, mert amíg ott volt, senki nem végzett méréseket.

– Még nekünk sem volt doziméterünk, nemhogy a lakosságnak! Ennek ellenére minden nap be kellett számolnunk a sugárzás mértékéről. A központ felvilágosított, hogy általában két milli röntgen a normális, ha Csernobil felé fúj a szél, akkor kicsit kevesebb, ha a település felől, akkor kicsit több. Kimentünk, benyálaztuk az ujjunkat, néztük, hogy honnan fúj… Az emberek viselkedéséből az derült ki, hogy egyáltalán nem tájékoztatták őket a robbanás lehetséges hatásairól, következményeiről. A kijevi egyetem hallgatói, akik segíteni jöttek, sátorban laktak a borókai focipályán. A gamma sugárzás 10–20 centire emelkedik fel a földfelszíntől, azok a fiatal lányok és fiúk meg ott aludtak. Elképzelni sem merem, hogy mi lett velük…

– A lakóhelyünk körül kerítés húzódott. Az udvaron ugyan szabadon mozoghattunk, de nem merészkedhettünk a kerítésen túlra, mert az már fertőzött terület volt. Én még most, több mint harminc évvel később is érzem magamon a sugárzás hatását, hiszen amellett, hogy hazaérkezésünk után is még sokáig gyötört álmatlanság és bevérzett a gyomrom – erről egyébként az ott élők is panaszkodtak –, rengeteg, egyelőre jóindulatú bőrelváltozásom van. Ez is azt mutatja, hogy az ottani körülmények hatására megbolydult az emberek anyagcseréje.

KM


Még a templomok kegytárgyait sem hordták szét

Skoda Gábort mindig is vonzotta a csernobili zóna, s annyira magával ragadta a hely semmivel nem összehasonlítható hangulata, hogy az idén – ötfős csapatával, köztük a feleségével – ötödször is visszatér. A korábbi négy alkalommal szinte az egész zónát bejárták, magába az erőműbe csak a „belépőjegy” borsos ára miatt nem jutottak be. – A zónába szigorú szabályozás korlátozza a belépést, de nem azért, mert különösebben veszélyes lenne: a legtöbb helyen normális a háttérsugárzás szintje, van, ahol a magyarországinál is alacsonyabb. Természetesen vannak még veszélyes pontok, ilyen például a pripjatyi kórház pincéje, ahol a mentésben részt vevő tűzoltók ruhái vannak – itt még védőfelszerelésben sem tanácsos negyedóránál többet eltölteni. A forgalom hétvégenként a legnagyobb, amikor háromezer farmeros-pólós turista árasztja el a zónát.

– Az egykor ötvenezer lakosú szellemváros, az erőmű dolgozóinak emelt Pripjaty rengeteg látnivalóval szolgál, akárcsak a háromnegyedrészt lakatlan Csernobil – a többit a zónában dolgozó mintegy 1300 ember népesíti be. A lezárt terület legérdekesebb része a belorusz határ környékére esik. Arrafelé egyetlen keskeny mellékút vezet, s az elhagyatottság miatt máig érintetlenek a falvak, legyen szó az iskolákról vagy a mezőgazdasági gépállomásokról. Még a templomok kegytárgyait sem hordák szét az elmúlt 32 évben – mesélt az élményeiről lapunk érdeklődésére Skoda Gábor.

Köszönték szépen, nem kértek a madártejből

– Akkor még Kárpátalján éltem, s nem is tudtuk pontosan, mi is történt – emlékszik vissza a csernobili katasztrófára Györke László, a Kelet-Magyarország nemrégiben nyugdíjba vonult kollégája.

– Csak majd májusban „világosodtunk” meg, mikor a szovjet hatóságok már nem titkolhatták tovább a katasztrófa hírét, mert tele volt vele a nyugati sajtó. Emlékszem, szülőfalumból, Beregújfaluból Piroska jött hozzánk gyereknézőbe, merthogy akkor, áprilisban született meg a fiunk. Piroska mivel is kedveskedhetett volna, mint igazi falusi madártejjel. Csakhogy mi akkor már tudtunk Csernobilról, meg a széljárásról. Meg arról, hogy a tehénke a szennyezett füvet legelte. Erről persze, szegény Piroska nem tudhatott, mi pedig megköszöntük neki a finomságot – tette hozzá Györke László.


nincsnincs
Csernobil, Nyíregyháza - 30 éve ezen a napon atomrobbanás történt Csernobilban. A szovjet hírközlő szervek nem siették elmondani a világnak, hogy baj van. Előkaptuk a régi Kelet-Magyarországokat, hogy felidézzük az eseményeket. A radiosugárzás nem jelent veszélyt az emberre – ezzel zárult az első...

Fotó: bbc.com
Steven Duke, a BBC fotóriportere a négyes reaktor vezérlőtermébe is elkalauzolja. A 30 kilométeres zóna határa A csernobili atomerőmű négyes reaktora A csernobili "arany folyosó", amely összekötötte a négy reaktort. A kép a hármas reaktornál készült. A helyreállí...

Forrás: rt.com
1986. április 26-án történt a világ egyik legsúlyosabb katasztrófája. De mindent tud róla? Kvízünk az rt.com fotóinak felhasználásával készült.

cserno
Pripjaty - Voltaképp órák alatt ürítették ki Pripjaty városát a csernobili robbantás után, a lakásokba pedig azóta sem költözött vissza senki. Jimmy Ryan drónja most bejárta az elfeledett települést.








hirdetés