Most már jöhet a baba!

Salamon Dia
Salamon Dia - © Fotó: hdbody.com
Debrecen – Az IFBB-világbajnok bikinimodell elmondta, egy időre most felhagy a versenyzéssel.

Az első Magyarországon élő sportoló lett Salamon Dia, aki eljutott a sportág legrangosabb seregszemléjére, a legendás Mr. Olympia bikiniversenyére. A Las Vegas-i viadalról, és tervezett családalapításról beszél nekünk a hétfőn Debrecenben járt sportoló.

Minden percét élvezte

– Hatalmas élmény volt a verseny, ezt mondanom sem kell, minden percét élveztem – mondta a szőke szépség. – Tisztában voltam azzal, hogy európaiként mire lehet esélyem, ezért nem is álmodoztam Top 10-es helyezésről. Csodás volt, azokkal a lányokkal szerepelhettem, akik annak idején, amikor hat éve elkezdtem versenyezni, ők voltak a példaképeim. Néhányan hatodik-hetedik alkalommal voltak ott a Mr. Olympián, vagyis amikor én kezdtem, ők már ezen a színpadon álltak – mesélte Dia, akitől megtudtuk, abban is más ez a verseny, mint a többi, mert itt valóban meghívottként kezelik a sportolókat, s a sminkesek, fodrászok, bikinikészítők nagyon magas színvonalat képviselnek.

– Azért volt nagyon kemény az elmúlt időszak, mert július végén derült ki, hogy sikerült kvalifikálnom a Mr. Olympiára, és február óta már versenyformában voltam – beszélt az elmúlt időszak nehézségeiről. – Az utolsó hetek nagyon megviseltek fizikálisan és lelkileg is. De persze abszolút megérte! Összetett műfaj a bikinimodell: Las Vegasban is nagyon számított, hogy valaki mennyire szép, mennyire nőies.

Nem biztos, hogy mindig az a legjobb, aki a legatletikusabb, kompletten kell jól kinézni a színpadon”

– mondta a Dia, aki a Naplónak elárulta, hogy párjával, a Hajdúböszörményből elszármazott testépítő világbajnokkal, Kathi Bélával már a közös jövőt tervezik.

Családtervezés

– Ez volt „a” célom, immáron a fitnesz legrangosabb eseményén is ott lehettem. Nem mondom azt, hogy a jövőben már nem fogok versenyezni, de jelenleg nem érzek akkora motivációt, mint az elmúlt hat évben. Már nem az hajt, hogy mindig ott legyek a legjobbak között. Szeretnénk családot, már a babaprojektet tervezzük a párommal. Utána biztosan újra kiállok a színpadra, de most szeretnék a magánéletemre koncentrálni. Addig is vannak versenyzőim, saját sportruházatom, szeretnék most ezekre a munkákra fókuszálni. Mert mindent egyszerre nem lehet jól csinálni, a versenyzés mellett meg főleg nem.

TN


Gergely Rebeka
Debrecen - Gergely Rebeka arany­éremmel térhetett haza a megmérettetésről. A 43. Hercules Kupa Nemzetközi Testépítő és Fitness Modell versenyt rendezték az elmúlt hétvégén Romániában, hol ismét jól szerepeltek Nagy Imre edző tanítványai. Az EnerGym Team-es lányok Bikini Model kategóriában indulta...








hirdetés