Motoros szaladt egy autó hátuljába Nyíregyházán – Balesetek az elmúlt 24 órában

Motoros szaladt egy autó hátuljába Nyíregyházán – Balesetek az elmúlt 24 órában
Nyíregyháza, Timár – Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Nyíregyháza Tüzér utcán közlekedett az Orosi út irányából a Kállói út felé 2017. augusztus 9-én 10 óra körül tehergépkocsival egy 32 éves tiszaújvárosi férfi. Haladása során balra, egy üres telekre kanyarodott be megfordulás céljából, melynek során nem biztosított elhaladási elsőbbséget egy bal oldali forgalmi sávban már előzést végrehajtó másik gépjárműnek, mellyel összeütköztek. A baleset következtében az előzést megkezdő személygépkocsi egyik utasa, egy 46 éves nyíregyházi nő könnyű sérülést szenvedett.

Nyíregyháza Kállói úton közlekedett Nagykálló felől a belváros irányába 2017. augusztus 9-én 12 óra körül motorkerékpárral egy 42 éves nyíregyházi férfi. Haladása során feltehetően nem tartott kellő követési távolságot és összeütközött egy előtte közlekedő, majd forgalmi okok miatt lassító személygépkocsinak. Az ütközés következtében a motorkerékpáros súlyos sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Nyíregyháza Kölcsey utcán közlekedett az Arany János utca irányából a Kiss Ernő utca felé 2017. augusztus 9-én 10 óra 20 perc körül gépkocsival egy 65 éves nyíregyházi nő. Az elsődleges adatok szerint haladása során a kereszteződéshez érve az ott kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta és jobbra kanyarodásakor nem biztosított elhaladási elsőbbséget egy neki balról közlekedő személygépkocsinak, mellyel összeütköztek. A baleset következtében a Kiss Ernő úton haladó gépkocsi két utasa, egy 65 éves kisbéri férfi és egy 89 éves nyíregyházi nő súlyos sérüléseket szenvedtek. A baleset körülményeit a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Timár Szabadság utcán közlekedett a Kossuth utca felől a Széchenyi utca irányába 2017. augusztus 9-én 20 óra körül kerékpárral egy 12 éves helyi lány. Közlekedése során lesodródott az út melletti kavicsokra, ahol járművével felborult és könnyű sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vizsgálja.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –


Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza - Típushibának is mondhatnánk azt a szituációt, aminek nyomán egy személy megsérült és jelentős anyagi kár keletkezett a Tüzér utcán. A nyomok szerint egymás mögött tartott az Orosi út irányából a Kállói út felé egy Citroen haszonjármű és egy Fiat személygépkocsi. Előbbi vezetője balr...
Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza - Kórházba vitte a mentő azt a személyt, aki autójával karambol részese volt szerda dél körül Nyíregyházán. A KIA a helyszíni információ szerint a Kiss Ernő utcán haladt a belváros felé, amikor a Kölcsey utcából úgy hajtott ki egy BMW, hogy nem adott elsőbbséget a KIA-nak, ami a másik...



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés