Mozgóképes feladatok a KRESZ-vizsgán: túl van misztifikálva?

Ezentúl már mozgóképes kérdésekre is válaszolniuk kell a KRESZ-vizsgázóknak
Ezentúl már mozgóképes kérdésekre is válaszolniuk kell a KRESZ-vizsgázóknak
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – A mozgóképes bejátszást túlmisztifikálják, egyébként nincs sok változás.

Immár mozgóképes kérdésekre is válaszolniuk a KRESZ-vizsgázóknak. Bár a felbukkanásukat régebben még januárra ígérték, ám korábban debütál élesben az új rendszer.

Mozgóképes feladatok

A Nemzeti Közlekedési Hatóság tudatta: aki vizsgázik, annak életszerűen, menet közben kell felismernie a jelzéseket, át kell látnia a szituációt, döntenie szükséges. A vizsga közben a 8–10 másodperces animáció megállítható és újraindítható, ami viszont fix: a megválaszolására összességében 1 perc áll rendelkezésére. Amennyiben a vizsgázó több alkalommal is lejátssza magának a filmet, a helyes válasz megadására annyival kevesebb ideje lesz. A közlekedési alapismereteken belül minden kategóriában lesz két mozgóképes feladat – egy 3 pontos és egy 1 pontos. Az előbbiek a forgalmi szituációkat, az elsőbbség kérdését taglalják, az egypontosak ennél egyszerűbbek, melyekben például táblafelismerésről lehet szó. Minden vizsgázó két mozgóképes feladatot biztosan fog kapni, függetlenül attól, hogy B vagy éppen C kategóriáról van szó.

A nyíregyházi Hagymási Sándor tizenkét esztendeje jóformán a közúton éli az életét, de korántsem tucatélményei vannak gépjármű-szak­oktatóként. Reálisan látja a dolgokat, az új KRESZ-vizsgáról is észérvekkel támasztotta alá a véleményét:

Gyorsabb döntés

– Időszerű volt az újítás. Egyáltalán nem kell megijednie senkinek sem, kicsit túlmisztifikálták a változtatást. Nagyobb a füstje, mint a lángja! Érdemes eloszlatni a tévhitet – utalt azokra, akik riogatják a vizsga előtt állókat. – Megmaradt az 55 kérdésből álló sor. Ugyanúgy 10 darab 3 pontot érő, a forgalmi helyzetre vonatkozó feladatot kell megoldani. Eddig ebből egy állókép volt, amit életszerű mozgókép vált fel. Például a személygépkocsi gurul az útkereszteződésbe: elsőbbséget kell-e adnia? Ez a módszer gyorsabb döntésre kényszeríti a vizsgázót. Az adható pontszámokon sem változtattak. Régóta benne volt a köztudatban, hogy lesz újítás. A mozgóképekre is eredményesen fel lehet készülni.

Életszerűek a feladatok

– Egy hét tapasztalatai alapján megállapítható, hogy Szabolcs-Szatmár-Beregben, Hajdú-Biharban és Jász-Nagykun-Szolnokban is közel 900-an vizsgáztak le az új rendszer szerint. Mint minden újtól, tartottak tőle, de a változtatás beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A mozgóképes feladatok életszerűek, gyakorlatiasak – reagált Szaszala László, a Magyar Autóklub regionális elnöke.

KM-LTL








hirdetés