Sport

2008.12.01. 17:27

Eddig és ne tovább! Összefognak a magyar szurkolótáborok

<p>A magyar szurkolók meg fogják védeni magukat, érdekeiket és jogaikat, valamennyi demokratikus és jogállami eszköz felhasználásával.</p>

A magyar szurkolótáborok megdöbbenve, de nem meglepődve fogadták, hogy a magyarországi kormány a Magyar Labdarúgó Szövetséggel karöltve, ismét magyar állampolgárok alkotmányos jogait kívánja korlátozni, a rendőrséget pedig – eszköznek használva – újfent a magyar társadalom egy szegmense, ezúttal a magyar szurkolók ellen akarja uszítani.

Tény, hogy a hazai táborok szurkolói csoportjai jól szervezettek, tudatosak, emellett kialakult világképpel és határozott politikai véleménnyel rendelkeznek. Valószínűsíthetően ez az, amiért az ország és a labdarúgó szövetség jelenlegi vezetői uralmukra nézve veszélyt, így elnyomandó közösséget látnak bennünk.

 A Bencze József országos rendőrfőkapitány által jegyzett intézkedési terv ebből kifolyólag nem más, mint a hatalommal szembeni kritika elnémításának és a társadalom előtt lejáratásra ítélt szurkolók megfélemlítésének egyik eszköze.

Meggyőződésünk, hogy az ominózus intézkedési terv továbbá valamennyi, ehhez kapcsolódó rendelkezés ellentétes a Magyar Köztársaság Alkotmányával, hiszen korlátozni kívánja magyar állampolgárok szabad véleménynyilvánításhoz való alapvető jogát.

Emlékeztetni kívánunk mindenkit arra, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség korábban szintén hasonló rendelkezésekkel fordult a szurkolók ellen. Szurkolói megkeresésre a Legfőbb Ügyészség megállapította az MLSZ vonatkozó szabályzatainak jogellenességét és módosításra kötelezte a szövetséget, amelyre azonban mindezidáig nem került sor.

Az MLSZ vezetésének már felhívtuk a figyelmét, amennyiben folytatja értelmetlen boszorkányüldözési gyakorlatát és sorozatos jogsértéseit, készek vagyunk a lehető legfelsőbb fórumig elmenni, hogy igazunknak érvényt szerezzünk és rákényszerítsük a szövetséget a jogszerű működésre. Világossá kívánjuk tenni: a magyar szurkolótáborok békét és rendet akarnak Magyarországon.

Hibás és káros politikának tartjuk, ha akár egy szervezet, akár az ország vezetése bűnbakokat keres vagy különböző társadalmi csoportokat fordít szembe egymással azért, hogy saját hatalmát fenntartsa vagy elterelje a közvélemény figyelmét valóban létező, súlyos problémákról.

Nem a magyar szurkolók tehetnek arról, hogy a hazai labdarúgás sikertelen és gyenge színvonalú – ezért a labdarúgás vezetőit illeti a felelősség; nem a magyar szurkolók tehetnek arról, hogy szerte az országban bűnözői csoportok garázdálkodnak – ezért a magyarországi rendőrség vezetői felelősek; és nem a magyar szurkolók tehetnek arról, hogy Magyarország permanens válságban van – ezért a magyarországi kormányt terheli a felelősség.

Ha pedig – ezekre reagálva – bármelyik társadalmi csoport elégedetlenségét akarja kifejezni bármilyen politikai vagy társadalmi problémát illetően, azt egy normálisan működő demokráciában megteheti. Ehhez fűződő jogát pedig az Alkotmány rögzíti.

Bárki, aki ezen jogot korlátozni kívánja, a demokratikus alapértékeket és az Alkotmányt kérdőjelezi meg. A magyar szurkolói társadalom megelégelte a kommunista diktatúrát idéző intézkedéseket; az impotens hatalom folytonos provokációját; a kormány folyamatos törekvését, hogy saját felelősségét másokra hárítsa.

Eddig és ne tovább! A magyar szurkolók meg fogják védeni magukat, érdekeiket és jogaikat, valamennyi demokratikus és jogállami eszköz felhasználásával. A rendelkezésre álló megfelelő fórumokon érvényt fogunk szerezni igazunknak és az Alkotmánybírósághoz fordulunk, hogy megállj-t parancsoljunk a kormány ámokfutásának.

És ezt a hozzáállást javasoljuk minden tudatos, felelősen gondolkodó állampolgárnak!

2008. december 1.
a magyar szurkolótáborok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!