Először is szeretném cáfolni a Fidesz-KDNP azon állítását, miszerint be akartuk zárni a szalkai kórházat. Éppen ellenkezőleg, célzott támogatást juttattunk neki, jelezvén azt, hogy számítunk rájuk. Épp a mostani kormány az, amelyik össze akarja vonni a mátészalkai és a fehérgyarmati kórházat, illetve dr. Szondi Zita orvos-igazgató személyében Fidesz pártkatonát ültet a kórházak élére – mondta Halmi József.
A sajtótájékoztatón jelen volt Kövendy Zsolt, Mátészalka MSZP-s önkormányzati képviselője is, aki a településen kialakult helyzetről kívánt beszélni a sajtó képviselőinek.
– Leszálló ágban van a város, nem hallani munkahelyekről, új beruházásokról, sőt, a régiek is megakadtak, gondolok itt a művelődési házra. A város 1,3 milliárd forint devizahitelt vett fel, amit én akkoriban is elleneztem. Ezzel együtt a város tartozása eléri a 3,5 milliárd forintot. Szerettünk volna létrehozni egy ellenőrző bizottságot, de a képviselő-testület az előzetesen megbeszéltek ellenére végül leszavazta. Nem tehetek mást, egyéni képviselői jogomnál fogva igyekszem tájékoztatni a közvéleményt arról, hogy milyen tehetetlen légkör uralkodik Mátészalkán.