MSZP: Eddig is dolgoztak természetvédelmi őrök az országban

Eddig is dolgoztak Magyarországon természetvédelmi őrök. Természetvédelmi őrszolgálat néven működött ilyen szervezet – reagált közleményében a Magyar Szocialista Párt Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár Népszabadságnak adott nyilatkozatára. Az MSZP szerint a természetvédelmi őrök eddigi tevékenysége létezett, kézzel fogható és hasznos volt.

Az előző kormány erdővédelmi őrszolgálat néven fegyveres szolgálat hátterét teremtette meg 2009-ben, az erdőtörvényben. Ezt 2010 második felében kellett volna megvalósítani, azonban nem történt meg. Helyette újnak tűnő ötletekkel vezeti félre a kormány a közvéleményt – áll a szocialista párt közleményében.

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a Népszabadságnak azt mondta, hogy rendészeti kiképzést kapó, fegyveres felügyelőkkel védené a nemzeti parkokat. Az államtitkár szerint százfős testület esetén 10-10 felügyelő juthat minden nemzeti parkba és ők képesek lesznek megvédeni a természeti értékeket.

– Független Hírügynökség –

Címkék: , ,







hirdetés