MSZP: Képmutató a Fidesz időhúzása

Az MSZP mérhetetlenül sajnálja, hogy a Fidesz most “jófiúként tetszeleg”, az önkormányzati választások után pedig jön a feketeleves – mondta szombaton a Független Hírügynökségnek Szanyi Tibor. Az ellenzéki párt kampányfőnöke szerint képmutatás a Fidesz időhúzása. A szocialisták azt várják a kormánypárttól, hogy terítse ki lapjait, és ismertesse a jövő évi költségvetés sarokszámait.

A Fidesz és a Bankszövetség pénteki tárgyalása a devizahitelesek védelméről kudarcba fulladt – mondta szombaton az MSZP kampányfőnöke. Szanyi Tibor szerint nem tekinthető lényegi megállapodásnak, hogy egyetértés van abban, hogy az adósoknak vissza kell fizetniük a felvett hitelt. A konkrét lépések továbbra is homályban vannak – tette hozzá.

A Fidesznek ki kell terítenie a lapjait, és ismertetnie kell a jövő évi költségvetés és a gazdaságpolitika sarokszámait. Ezek hiányában a piacok büntetnek, és nő Magyarország kockázati felára – tette hozzá Szanyi Tibor.

– Független Hírügynökség –








hirdetés