MSZP-kongresszus – A DK gratulál a megválasztott tisztségviselőknek, de bírálja az elhatárolódást a korábbi kormányzati politikától

Budapest, 2012. április 1., vasárnap (MTI) – Gratulált az MSZP megválasztott tisztségviselőinek Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke vasárnapi budapesti, más témában tartott sajtótájékoztatóján. A szocialista párt előző napi tisztújító kongresszusára reagálva ugyanakkor bírálta, hogy a szocialisták markánsan elhatárolódtak a 2002-2010 közötti időszak kormányzati politikájától.

Mint mondta, két olyan politikus – Mesterházy Attila és Szanyi Tibor – versengett az elnöki posztért, akik a Gyurcsány-kormány államtitkárai voltak, lehetőségük lett volna tenni az ellen, amivel nem értettek egyet, azonban egyetlen olyan esetre sem emlékszik, amikor Mesterházy Attila markánsan szembement volna a kormány politikájával.

“Az nem jó, hogyha valamit, miközben menetközben befolyásolhattunk volna, addig ezt nem tettük meg, utólag, amikor már történelemről van szó, akkor pedig bíráljuk ezt az időszakot” – közölte a DK-s politikus, hozzátéve: ha egy párt megtagadja a múltját, az biztos, hogy rosszat tesz neki.

Újraválasztását követően Mesterházy Attila arról is beszélt: az MSZP önmagának és a választóknak is tartozik azzal, hogy elért eredményei mellett a kormányzása alatt elkövetett hibákról is számot ad. Hibának nevezte egyebek között, hogy 2006-ban ellentmondott egymásnak az MSZP választási és a kormányprogramja.








hirdetés