MSZP: Összefogtak a megyei képviselők

Nyíregyháza– Lehet úgy is politizálni, hogy az ellenzéki képviselők és a kormánypárti képviselők összefognak, közösen támogatják az ésszerű javaslatokat. Ez történt az elmúlt héten a megyei közgyűlés ülésén – kezdte nyíregyházi sajtótájékoztatóját szerdán dr. Veres János, az MSZP megyei elnöke.

– Az ellenzék két dolgot kezdeményezett, s a többség elfogadta mindkét felvetést. Az első a meggy árának kezelése volt a kormány részéről. Kértük, hogy az ipari meggy felvásárlási ára az önköltségi ár felett legyen. Ez a közös felterjesztés célt ért, hiszen már 100 forint felett van az ipari meggy felvásárlási ára kilogrammonként – mondta az ellenzéki politikus, majd rátért a másik közös javaslatra. – A megyei önkormányzat kezdeményezi az érintett miniszternél azoknak a rossz állapotú utaknak a felújítását, amelyek fontos gazdasági szerepet töltenek be. Ilyen út az M3-as autópályára felvezető Nyírbátor-Nyírgyulaj-Ófehértó és Kisléta-Máriapócs-Ófehértó útvonal, a 49-es út Őr-Ököritófülpös közötti szakasza.








hirdetés