MSZP-sajtótájékoztató: A második legnagyobb magyar város: London

Nyíregyháza – Élesen bírálta az „önhikis” többletforrások elbírálását dr. Veres János. Az MSZP megyei elnöke szerint megyénkben is megfigyelhető a diszkrimináció: a nem fideszes vezetésű helyhatóságok aránytalanul kevés, még a kormánypolitikai mérlegelés alapján kedvező fekvésű települések jóval több támogatást kaptak.

– Az MSZP kormányra kerülése esetén visszaállítja a korábbi, normatív alapú finanszírozást, hogy ne történhessenek ilyesfajta visszaélések az adófizetők forintjaival. A Fidesz által sikerként kommunikált foglalkoztatási mutatók is „sántítanak”: 2009-hez képest érdemben nem nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon.

Igaz, 60 százalékkal többen dolgoznak közfoglalkoztatottként (méltánytalanul kevés bérért), az üzleti szektorban, a nyílt munkaerőpiacon nem jött létre több munkahely, nőtt a diplomás munkanélküliek száma. Minden 4. pályakezdő képtelen elhelyezkedni hazánkban, így nem csoda, hogy a második legnagyobb „magyar” város London – fogalmazott dr. Veres János.








hirdetés