MSZP-sajtótájékoztató: A mostani rendszer súlyos károkat okoz az országnak

Nyíregyháza – Pártunk helyzete biztatóbb, mint egy éve volt – fogalmazott csütörtöki sajtótájékoztatóján Kovács László. Az MSZP korábbi elnöke, volt külügyminiszter és EU-biztos szerint változatlanul hisznek a szociáldemokrata értékrendben, amely a lehető legtöbb ember számára biztosítja a méltó életet.


– Ma négy olyan ember tölti be a pártban a legfontosabb pozíciókat, akik bizonyítottan alkalmasak. Botka László, Szeged polgármestere – amikor felmerült a jelöltsége a miniszterelnökségre – eleve egy demokratikus összefogás élére kívánt állni. A mostani rendszer súlyos károkat okoz az országnak, elég, ha a külpolitikára, a nyugdíjrendszerre vagy az egészségügy katasztrofális helyzetére gondolunk. Az oktatásban tapasztalható gondok még aggasztóbbak, ez a terület ugyanis a hosszú távon befolyásolja a jövőt. Botka László programja iránymutató a demokratikus elkötelezettségű pártoknak, szervezeteknek és civileknek, akik szeretnék felszámolni a soha nem látott szegénységet és vagyoni egyenlőtlenségeket, akik igazságosabb, szolidárisabb, gazdaságilag versenyképes országot szeretnének.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés