MSZP-sajtótájékoztató: Egyetlen szót sem szóltak az alma, a meggy alacsony felvásárlási ára ellen

Nyíregyháza – Tiszteljük a mezőgazdaságból élőket, ezért felháborító, hogy az érdekvédelmi szervezetek nem őket, hanem a kormány politikusait védik – jelentette ki Halmi József.

A párt megyei alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a tíz országos agrár-érdekképviseletet tömörítő Magyar Mező és Erdőgazdasági Érdekképviseleti Szövetség (MAÉT) bocsánatkérésre szólította fel Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselőt, mert Rogán Antal miniszter helikopteres ügye után úgy fogalmazott: Parasztnak születni nem szégyen, parasztul viselkedni igen! – A szövetség szerint ez sértő a parasztságra nézve, de nem az! Az viszont igen, hogy egyetlen szót sem szóltak az alma, a meggy alacsony felvásárlási ára ellen, nem álltak ki a dohánytermesztők mellett, amikor csökkent a támogatásuk, és azokért az erdőháti emberekért sem, akiknek a megélhetésüket jelentő termését verte el a jég. A MAÉT ne politikai ügyekben nyilvánítson véleményt, hanem képviselje és védje meg a magyar gazdálkodók érdekeit – hangsúlyozta.








hirdetés