MSZP-sajtótájékoztató: “Harciasabb képviselő leszek a mostaninál”

Nyíregyháza – Miniszterelnök-jelölti kampánykörútja harmadik állomásán Nyíregyháza karácsonyfája előtt tartott sajtótájékoztatót Karácsony Gergely.

– Azért vagyok itt, hogy a változást akaró embereknek elmondjam: igenis van remény. A társadalmi felemelkedés kormánya prioritásként fogja kezelni a bérek felzárkóztatását a nyugatiakhoz, beruház az oktatásba, az egészségügybe és a nyugdíjakba, legfőbb célja, hogy az emberek jobban élhessenek – ezért vállaltam a jelöltséget. Remélem, még az ünnep előtt megszületik az ellenzéki megállapodás, és tárgyalás helyett végre azzal foglalkozhatunk, ami a dolgunk – fogalmazott Karácsony Gergely. – Azért vállaltam az 1. választókerület képviselő-jelöltségét, hogy reményt, esélyt adhassak a nyíregyházi – és a megyei – baloldaliaknak, hogy érdemes legyen elmenniük szavazni – mondta Csabai Lászlóné, aki a bérlakásépítést, a lakbértámogatás bevezetését és a panelprogram folytatását emelte ki programjából. – Harciasabb képviselő leszek a mostaninál – ígérte az MSZP megyei alelnöke.








hirdetés