MSZP-sajtótájékoztató: Kártalanítsák a rokkantnyugdíjasokat

Nyíregyháza – Halmi József azt vetette fel hétfőn a nyíregyházi sajtótájékoztatóján, hogy a magyar kormány teljes körűen és visszamenőlegesen kártalanítsa azokat a rokkantnyugdíjasokat, akiktől 2012-ben jogtalanul vették el a járandóságaikat.

A Magyar Szocialista Párt megyei alelnöke egy, az Alkotmánybíróság nemrégiben meghozott határozatára hivatkozott, mely kimondta: a rokkantsági ellátások felülvizsgálatakor érdemben kell vizsgálni a rokkant állapotának megváltozását. – Az Alkotmánybíróság által vizsgált konkrét ügyben az átminősítés miatt az illető évente 596 ezer forinttal kapott kevesebbet – említette Halmi József. – A kormány döntése akkoriban 183 ezer családot érintett. Kérjenek bocsánatot azoktól az emberektől, akiktől elvették a rokkantnyugdíjukat – fogalmazott az alelnök, majd hozzátette: arra is kötelezte az Alkotmánybíróság a parlamentet, hogy új törvényt alkosson jövő év március végéig. – A Magyar Szocialista Párt ebben az ügyben kész jogi segítséget adni annak, aki ezt kéri – zárta Halmi József.








hirdetés