MSZP-sajtótájékoztató: Kiállunk az önkormányzatok mellett

Nyíregyháza – Két jeles nap említésével kezdte hétfőn Nyíregyházán sajtótájékoztatóját Halmi József, a Magyar Szocialista Párt megyei alelnöke.

Mint elmondta, szeptember 30. az önkormányzatok napja, október 1. pedig az idősek napja. A pártja nevében sok boldogságot, jó egészséget és szép éveket kívánt a megye idős lakóinak, majd az önkormányzatok napjával kapcsolatban mondta el gondolatait.

– A Fidesz egykoron az ellenzéki kerekasztal résztvevőjeként harcolt az önkormányzatiságért, az önkormányzatok jövőjéért, hatalomra jutva azonban lecsökkentette a feladatokat. Sok feladatot a járási hivatalok vettek át, holott az önkormányzatok ismerik a helyi embereket – fogalmazott az ellenzéki politikus. – Elvette az önkormányzatoktól az oktatást, az egészségügyet, a szociális feladatokat, túlzott szerephez juttatva az egyházakat. Ráadásul az államnak nem került sokba az önkormányzatiság, hiszen éppen az egyházak vannak jobban finanszírozva. Az MSZP kiáll az önkormányzatok mellett, hiszen ezek a szervezetek még segítik az embereket.








hirdetés