MSZP-sajtótájékoztató: Kilátástalan helyzetbe sodorja a legrászorulóbbakat a kormány

Nyíregyháza – Felháborító, hogy a kormány azzal az indokkal államosítja az iskolákat, hogy az önkormányzatok rossz gazdái voltak az intézményeknek – fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján Halmi József.

A párt megyei alelnöke szerint pártállástól függetlenül minden településvezető az emberek érdekeit, az iskolák zavartalan működtetését tekintette a legfontosabb feladatának. – Ezzel szemben a fideszes kormány csak a saját klientúrája gazdagodását tartja szem előtt, miközben kilátástalan helyzetbe sodorja a legrászorulóbbakat és a nyugdíjasokat is – folytatta a politikus, majd példaként említette: törvény van arról, hogy a szülőket a jövőben kötelező a gyermekeiknek segíteni, támogatni.

Hogyan fizessen például a bentlakásos intézményben élő hozzátartozója után ellátást kiegészítő összeget az a gyermek, akik 50 ezer forintos közmunkás bért, vagy ami még rosszabb, 28 ezer forintos segély kap, mert főként a vidéken élő nem tud elhelyezkedni, tisztességes munkáért tisztességes bért keresni – kérdezte a megyei alelnök.








hirdetés