MSZP-sajtótájékoztató: Politikától függetlenül össze kell fognunk

Szabolcs-Szatmár-Bereg – Az egy évvel ezelőtti természeti katasztrófa után kedden reggel ismét hatalmas jégverés pusztított Csenger környékén. Az tizenhárom érintett településen élők jelentős károkat szenvedtek el, amellett, hogy a megélhetésüket adó földjeik is megsínylették a vihart – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Halmi József.

Az MSZP megyei alelnöke kifejtette: ezeknek az embereknek most hatalmas szükségük van a segítségre, nem látszatlátogatásokból és -intézkedésekből fogják újjáépíteni, amit az időjárás tönkretett. – Politikától függetlenül össze kell fognunk, és közösen kell segítő kezet nyújtanunk a szatmáriaknak. Gyűjtést szerveztünk, cserepet, faanyagot, fóliát viszünk a jégkárt szenvedett falvakba, községekbe. Arra kérjük az ott élőket, hogy jelezzék, mire van szükségük! Köszönettel fogadjuk a polgármesterek és a védelmi bizottság tagjainak segítségét is az ügyben – tette hozzá Halmi József.








hirdetés