Ez volt a mondandója Nagy Lászlónak, az MSZP városi frakcióvezetőjének a szerdai, nyíregyházi sajtótájékoztatóján. Szerinte az alapfokú oktatásban a 2010 előtti állapotok merőben megváltoztak, az önkormányzati és nem önkormányzati fenntartású általános iskolába járók száma a 80-20 százalék helyett immár megközelítőleg 50-50 százaléknak felel meg. Olyan iskolák indíthattak kevesebb első osztályt, amelyek korábban dominánsak voltak, olyanoknak engedélyezték a plusz első osztályt, ami előzőleg elképzelhetetlennek tűnt. „A beiskolázás során tapasztaltak feszültséget okoztak a szülők körében, történelmi bűn mindaz, amit e téren elkövetett a nyíregyházi önkormányzat” – fogalmazott Nagy László.
Jeszenszki András, a párt frakcióvezető-helyettese gyakorló osztályfőnökként ismertette álláspontját: „A felsőoktatási törvény olyan anomáliákat eredményezett, ami hátrányos helyzetbe hozza azokat a tanulókat, akiknek a családi háttere, anyagi helyzete nem engedheti meg a továbbtanulást az elitszakokon. A Nyíregyházi Főiskolát annak idején azért hozták létre, hogy a térségnek egy oktatási bázisa legyen. A jó színvonal és a hatékony munka is bizonyítja, hogy meg kell őrizni az intézmény önállóságát. Ezért komoly kihívást jelent a fideszes képviselők számára, hogy mindent megtegyenek a főiskola eredményes jövőjéért”.
- KM -