Műhelyből a kupameccsre

Szabó Róbertnek így is jólesett a játék
Szabó Róbertnek így is jólesett a játék - © Fotó: Pusztai Sándor
Baktalórántháza – Az Amatőr-kupa szempontjából a baktalórántháziak annak szurkolnak, hogy a Szolnok verhető ellenfelet kapjon.

Nem sikerült eltüntetnie a két osztálynyi különbséget a Baktalórántháza VSE-nek az NB II-es Szolnok elleni szerdai Magyar Kupa-mérkőzésen (1–2). Ráadásul míg a másodosztályban két forduló van az őszi szezonból, addig a baktaiak már tíz napja befejezték megyei I. osztálybeli kötelezettségüket, a sok hiányzó sem könnyítette meg a dolgukat.

– Belülről érezhető volt a két osztálynyi különbség, érződött, hogy gyorsabb, dinamikusabb játékosok alkotják a Szolnokot – mondta a mérkőzést követően a Baktalórántháza 38 éves csatára, aki csereként szállt be a mérkőzésbe, hiszen a munkából épphogy beesett a kezdésre. – Autógumi-szerelőként szeptembertől az év végéig nehezen tudom megoldani, hogy edzésre járjak, hiszen a téli átállás miatt nekünk ez a fő szezon. De a játék mindig jólesik, örülök, hogy beállhattam, sajnos a pályánk sem tehette lehetővé a pontosabb játékot, így egy-egy kontratámadásunk a rossz átadások miatt hiúsult meg. Kis szerencsével akár most is eljuthattunk volna a hosszabbításig, de a kiesés ellenére is szépnek mondható az őszi kupamenetelésünk.

Aminek még tavasszal is lehet folytatása. Az ebben a körben érintett négy megyei I. osztályú csapat mindegyike kiesett (a Baktán kívül a Honvéd által búcsúztatott Ménfőcsanak, a Ceglédtől vereséget szenvedő Bicske és a Gyirmóttal szemben búcsúzó Kecskemét), aszerint dől majd el, hogy ki játssza az Amatőr-kupa döntőjét, hogy melyik búcsúzó ellenfele jut majd a legtovább. Ezért a baktaiak annak szurkolnak majd a pénteki sorsoláson, hogy a Szolnok lehetőleg verhető ellenfelet kapjon a nyolcaddöntőben is.








hirdetés