Múlt és jelen: zenei időutazás

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Nyírbátori Fúvószenei Találkozót
Kilencedik alkalommal rendezik meg a Nyírbátori Fúvószenei Találkozót - © Fotó: KM-archív
Nyírbátor – Hamarosan megkezdődik az 51. Nyírbátori Zenei Napok programsorozata.

A nyírbátori református templom ősi falai között 1967 nyarán csendült fel először Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusa, mely megalapozta a Nyírbátori Zenei Napokat.

A több mint fél évszázados komolyzenei programsorozat – követve a hagyományokat – évről évre változatos zenei kínálattal várja a közönséget.

Visszarepít a múltba

A fesztivál célja, hogy a klasszikus műfajokon és darabokon kívül, a szellemi örökség ápolásán túl a modern kor legfülbemászóbb dallamai is felcsendüljenek a koncerteken.

Fúvószenei találkozó, fanfárok, különleges zenei csemegével szolgáló hangversenyek és egy méltóságteljes, ünnepi zárókoncert várja ebben az esztendőben is a zene szerelmeseit augusztus 5–19. között.

Mindemellett csodálatos látvánnyal várja látogatóit a református, valamint a római katolikus minorita templom és rendház, illetve a görögkatolikus templom, s további kalandokra hív a legendákat bemutató várostörténeti sétány és a Báthori Várkastély panoptikuma, mely a Báthoriak korába repíti vissza a látogatóit.

– KM –


Programok

Augusztus 5., szombat

16 óra: Farkas Ferenc: Nyírbátori toronyzene három trombitára, négy kürtre, három harsonára és tubára – a Kelet Brass Band fúvósainak közreműködésével, a polgármesteri hivatal erkélyéről (ingyenes)

IX. Nyírbátori Fúvószenei Találkozó – fellépő együttesek: Nyírbátori Koncert-fúvószenekar, Fiatal Fúvósok Zenekara, Szeged Thrombone Ensemble, Kelet Brass Band, Papa Jazz Seven, Nyírbátori Kulturális Központ lépcsőpiramisa (ingyenes)

Augusztus 7., hétfő

19 óra: Cinemagic – Mozivarázs – a Szolnoki ­Szimfonikus Zenekar műsora (vezényel: Cser Ádám karmester), Nyírbátori Kulturális Központ színházterme

Augusztus 12., szombat

19 óra: Anima Musicae Kamarazenekar, római katolikus minorita templom belső udvara

Augusztus 13., vasárnap

19 óra: Változnak az évszakok – a Kossuth-díjas Balázs Fecó koncertje, a Nyírbátori Kulturális Központ színházterme

Augusztus 18., péntek

19 óra: Komolyat vidáman – műfaji határok nélkül – Illényi Katica Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, Magyarország Érdemes Művésze és Sárik Péter jazz-zongoraművész, zeneszerző koncertje; vendég: Illényi Csaba (hegedű), közreműködik: Pintér Tibor (gitár), Gálfi Attila (dobok), Barcza H. József (nagybőgő), Nyírbátori Kulturális Központ színházterme

Augusztus 19., szombat

17 óra: Farkas Ferenc: Nyírbátori toronyzene a Kelet Brass Band fúvósainak közreműködésével, a református templom bejárata előtt (ingyenes)

Augusztus 20-ai ünnepi műsor: zárókoncert és ünnepi műsor a Tinódi Vegyeskar és a Nyírbátori Koncert-fúvószenekar közreműködésével, református templom (ingyenes). Kísérőprogram: Kodály Zoltán-emlékkiállítás a kulturális központ aulájában (ingyenes)








hirdetés