Munkában az ibrányi gyurgyalagkommandó

Ibrányi gyurgyalagok, azaz méhészmadarak. Természetvédelmi értékük százezer forint
Ibrányi gyurgyalagok, azaz méhészmadarak. Természetvédelmi értékük százezer forint - © Fotó: Rutkai Tamás
Ibrány – Miután felszámolták a régi költőhelyet, a védett madarak segítségére siettek a természetvédők.

Az Ibrány és Térsége Természetvédelmi Egyesület (ITTE) immár hatodik éve segíti a város környékén előforduló, telepesen fészkelő partifecskéket és gyurgyalagokat, ezen fajok fészkelési igénye ugyanis eltér a legtöbb madárétól. A meredek lösz- és homokfalakat részesítik előnyben, ahol csőrük és lábaik segítségével kis alagutat vájnak maguknak, amelyek hossza a fecskéknél fél–egy, a gyurgyalagoknál egy–két méter is lehet.

Óriási megkönnyebbülés

– Nem könnyű megfelelő helyeket találni; szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ugyanis a városból sem kellett kitennünk a lábunkat, hogy megcsodáljuk ezeket a madarakat. Éppen ezért roppant fontos volt számunkra, hogy folyamatosan karbantartsuk a költőterületet, s az évek során kialakult egy kisebb, de stabil állomány: gyurgyalagból átlagosan hat–tizenkettő, partifecskéből húsz–negyven pár – idézte fel az előzményeket érdeklődésünkre Rutkai Tamás.

– Kitűnő kapcsolatot ápoltunk a terület kezelőjével, aki tavaly év végén értesített minket a fészkelőhely megszüntetéséről. Mivel a terület nem védett, a fészkelési időn kívüli átalakításokba nem volt beleszólásunk – szólt a felmerült problémáról az ITTE koordinátora.

– Új terület után kellett néznünk, s óriási megkönnyebbülésünkre találtunk is: a régi költőhelytől mindössze egy kilométerre egy földmunkának köszönhetően kialakult a fal, ahol már tavaly nyáron is próbálkoztak a madarak költéssel. A szükséges engedélyek megszerzése után ennek a területnek „estünk neki” a napokban az egyesület önkénteseivel, s a ragyogó időben röpke három óra alatt végeztünk is.

Találkozás a felderítőkkel

– Külön öröm, hogy az előző költőhelynél háromszor nagyobbat – tizenöt méter hosszút – sikerült kialakítanunk, ami reméljük, a hosszú távú vándorok tetszését is elnyeri. Biztató, hogy már a munka során is találkoztunk előőrsökkel, két partifecske cikázott felettünk. Egyesületünk – a megfelelő óvatossággal – folyamatosan ellenőrzi és ­felügyeli majd a költési szezont – tette hozzá Rutkai Tamás.

Új „szociális lakások” a belvárosban

Nem ez volt az év első akciója: a gyurgyalagok és partifecskék előtt a belvárosi madarak kaptak „szociális lakásokat” az ITTE-tagok jóvoltából.

– A városokban nagyon kevés az öreg, odvas fa, amelyben a madarak felnevelhetik a fiókáikat. A Hősök tere fáira ezért mesterséges madárodúkat helyeztünk ki, a Földosztó szobornál pedig lecseréltük a régi, megrongálódott darabokat.

– Minden bizonnyal mezei verebek élnek a lehetőséggel, aminek szembetűnő jele az odúból kiálló fűszál. De korántsem kell lebecsülni őket, mert rovarpusztításban csaknem olyan hasznosak, mint a cinegék, amelyek ugyanúgy elfoglalhatják az odúk egyikét – mondta Rutkai Tamás.

ibr2

HP

Címkék: , ,







hirdetés