Muszáj menni, ha megcsörren a telefon…

Vári István és a hejcei őzbak
Vári István és a hejcei őzbak
Vásárosnamény, Hejce – Ha sok barátja van egy vadásznak, soha nem tudhatja, hogy mikor kap egy hívó telefont. A napokban éppen így járt a Vásárosnaményban élő Vári István, aki érdeklődésünkre lapunkkal is megosztotta élményét.

– A konyhában segédkeztem szombaton, amikor megcsörrent a telefonom. Csontó Péter barátom hívott egy hegyi vadászatra a Zemplénbe. Gyorsan megérttettem a feleségemmel, hogy nekem ez mégis csak nagyobb szenvedélyem, mint odahaza a kukta szerepe. Hamar összekaptam magam és az egyik barátommal már repesztettünk is Hejce irányába. Nekem a „Kisrét” nevű leshely jutott, ahol tavaly már túljárt az eszemen egy szép bak. S milyen a vadászsors, egyszer csak ugyanazt az őzet láttam meg. Majdnem sikerült ismét átvernie, de most résen voltam és óriási szerencsével, valamint a vadászok védőszentjeinek közbenjárásával sikerült elejtenem ezt a csodálatosan szép, a hegyvidékeken ritkaságnak számító őzbakot.

– KM –








hirdetés