Művészasztal – ötödször

Művészasztal – ötödször
Nyíregyháza – Csabai László nyíregyházi író lesz a Művészasztal ötödik vendége.

Folytatódik a Művészasztal: az első évad ötödik, egyben utolsó estjének vendége május 15-én 17 órától a kortárs magyar irodalom sikeres nyíregyházi szerzője, a Békés Pál-díjjal és Artisjus Irodalmi Díjjal is elismert Csabai László lesz. Az íróval Karádi Zsolt főiskolai tanár beszélget a MŰvész Stúdióban, az esemény vendégei a Szindbád, a forradalmár című regényből színpadra állított jeleneteket is láthatnak. A szövegkönyv és forgatókönyv Kováts Judit és Kováts Dénes munkája; a színpadi jelenetek rendezője Kosik Anita, Szindbád szerepében Horváth Sebestyén Sándort láthatjuk, a további szerepeket Kosik Anita, Szabó Márta, István István, Tóth Zolka és Kováts Dénes játsszák.

A Művészasztal sorozat célja, hogy a magyar írók, drámaírók színe-javát bemutassa Nyíregyházán, de a szokásostól eltérő módon: nemcsak beszélgetve velük, hanem műveikből alkotott színpadi produkciók révén is. A beszélgetés során a vezértémák egyfelől a meghívott alkotó életművéhez igazodnak, másfelől a színházhoz kapcsolódnak, az estet zenei betétek és performanszok is színesítik.

Mese, család, hallgatás

Az első est vendége Boldizsár Ildikó író, mesekutató, meseterapeuta volt, aki többek között arról beszélt, hogy a mese a felnőtteké is. A második alkalommal Grecsó Krisztián író, költő a család jelentőségéről mesélt.

Őt követte Tompa Andrea író, színikritikus, a téma a hallgatás volt. A negyedik vendég Dragomán György író volt, akinek alakjait A fehér király és a Máglya című regényéből alkotott jelenetek idézték meg.

Most pedig jön Csabai László nyíregyházi író, akinek a Szindbád, a forradalmár című regényének alakjai jelennek majd meg a színpadon.

KM








hirdetés