MVB ülés Kisvárdán

MVB ülés Kisvárdán
© Fotó: katasztrófavédelem
Kisvárda – Szerdán délelőtt Kisvárdán, a Városházán tartotta rendes, kihelyezett ülését a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Védelmi Bizottság. A testület nyolc napirendet tárgyalt meg, amelyen a téli felkészülés, az ár-és belvíz elleni védekezés, valamint a honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok voltak napirenden az elnök éves beszámolója mellett. Az eseményen részt vett a BM OKF részéről Szarka Zsolt tű. alezredes, a Veszély-helyzet Kezelési Főosztály főosztályvezető-helyettese.

Nagy Zoltán tű. alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Védelmi Bizottság titkára nyitotta meg a rendezvényt, majd a napirendek ismertetését követően a házigazda város polgármester, Leleszi Tibor mutatta be a településükön az elmúlt időszakban történt fejlesztéseket, a városuk sajátosságait és beszélt a jövőbeni tervekről.

A megyei védelmi bizottságnál, már hagyomány, hogy a rendes ülésüket egy-egy járásban tartják meg. Az elnök távollétében, Varga Béla tű. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, mint katasztrófavédelmi elnök-helyettes vezette le a testületi ülést. Az idén egy jogszabály módosítása következtében változott az MVB Szervezeti és Működési Szabályzata, amelyet egyik napirendként a szerdai ülésén fogadott el a bizottság.

A katasztrófavédelmi igazgatóság beszámolójában az ezredes kiemelte: mind az állomány, mind a technikai eszközök készen állnak a téli, rendkívüli időjárás adta feladatok megoldására és felszámolására. Az elnök-helyettes beszélt arról is, hogy a megyei önkéntes mentőcsoport 74 fővel, míg a 13 járásban lévő önkéntesek, valamint ebben az évben 97 településen megalakult civilek is bevethetőek egy-egy rendkívüli helyzetben, miután mindenhol megszerezték az alapképzetséghez szükséges nemzeti minősítést. A beszámolóban továbbá elhangzott: mind a külföldi, mind a hazai társszervekkel megtörtént a kapcsolatfelvétel, az árvízi védművek, téli kockázati helyszínek szemléje, valamint a téli melegedő helyek ellenőrzése is. Emellett a települések kitelepítési és befogadási terveinek az aktualizálása is megtörtént, amelyre a lokalizációs terv változása miatt volt szükség- tette hozzá az igazgató.

Két nagy árvízvédelmi gyakorlat is volt az idén, a beregi árapasztó tározó rendszerbeállításával egy időben, illetve Dombrádon is, ahol az árvízvédelmi gyakorlat során a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságok járási önkéntes mentőszervezetei az árvízvédelmi feladatokat hajtották végre a Tisza parton a MH. 5. Bocskai István Lövészdandár közreműködésével.

Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója az árvízvédelemben kialakított védművekről és műtárgyakról tájékoztatta a bizottság tagjait, illetve beszélt a gátrendszer magasításáról a felső Tisza mentén, valamint a fejlesztések közül a tivadari híd megépítéséről, amelynek a tervei már rendelkezésre állnak. A vízügyi vezető elmondta, rendkívüli árvízi védekezés nem adott feladatot az idén az igazgatóságuknak, ugyanakkor több csatornában a vízhiány okozott gondot, a csapadékos nyár ellenére a megyénkben több helyen a talajvíz csupán két méter mélységben van jelen.

A honvédelmi feladatok beszámolóját követően, a Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének vezetője köszönte meg a bizottság munkáját nyugállományba vonulása alkalmából, illetve a honvédség részéről Horváth András alezredes, aki a titkár-helyettesi feladatokat látta el eddig, új beosztása miatt búcsúzik a testülettől.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság –



Sporthírek






hirdetés