MVFC: a veszprémiek sem okoztak gondot

Berettyóújfalu – Megállíthatatlanul menetel előre az MVFC-Berettyóújfalu a férfi futsal NB I-ben, egyre többen emlegetik a Mezei-Vill csapatát a bajnoki cím várományosaként, annál is inkább, mivel a hírek szerint az elmúlt években egyeduralkodó Győrnél pénzügyi gondokkal küzdenek.

Hatodik mérkőzését is behúzta a küzdelemsorozatban az Újfalu, kedden este a Veszprém együttesét győzték le Trencsényi Jánosék 8–2-re a Pálfi István Rendezvénycsarnokban. Tatai József révén a vendégek szereztek vezetést a harmadik percben, sőt, Tatai ismét betalált a 10. minutumban, így már kettővel ment a Veszprém. Ekkor a tettek mezejére lépett az MVFC is, Amílcar, majd Rafinha is villant, félidőben már 3–2-t mutatott az eredményjelző. A szünet után pedig végleg eldőlt a meccs, sorra potyogtak a hazai gólok, 8–2-nél fújták le a találkozót. Sikerének hála továbbra is veretlen Sergio Mullor Cabrera alakulata, mely 18 ponttal vezeti a tabellát.

HBN


A tények

MVFC-Berettyóújfalu–Veszprém 8–2 (3–2)

Pálfi István Rendezvénycsarnok, vezette: Szilágyi N.

MVFC: Mezei D. – Javi Sanchez, Amílcar, Trencsényi J., Rafinha. Csere: Tihanyi Cs., Magyar Sz., Kovács I., Rábl J., Szabó P., Gál I., Harmati T., Daróczi D., Takács Z. Vezetőedző: Sergio Mullor Cabrera

Veszprém: Schmidmajer Á. – Tatai J., Püspök P., Boromisza D., Apatini M. Csere: Spandler M., Gregus R., Kellner K., Fehér K., Ruzicska A., Bognár P. Vezetőedző: Madarász János.

Gól: Amílcar (11., 18.), Rafinha (11., 21.), Trencsényi J. (27.), Javi Sanchez (28., 30.), Szabó P. (40.), illetve Tatai J. (3., 10.)








hirdetés