Nagy érdeklődés a kis SZTK-ban

Nyíregyháza – Ingyenes egészségügyi szűrővizsgálaton vehettek részt a nyíregyházi nyugdíjasok.

Ritka, hogy nem azért mennek a nyugdíjasok a városi rendelőintézetbe (a kis SZTK-ba), hogy a betegségükre gyógyírt kapjanak, hanem csak szeretnének képet kapni az állapotukról. Tálcán kínálta a lehetőséget a pénteki alkalom: immár negyedszer várták ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatra az érdeklődőket. A megyeszékhely önkormányzata és az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság szervezésében várták órákon át a nyugdíjasokat.

– Egymásra találtunk az Unilever Magyarország Kft. nyírbátori háztartási-vegyipari gyárával, így aztán minden résztvevő értékes ajándékkal (öblítővel, fertőtlenítővel, súrolószerrel) térhetett haza a felajánlásnak köszönhetően – említette dr. Csikós Péter, az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság igazgatója.

Jászai Menyhért alpolgármester nem pusztán meglátogatta a rendezvényt, hanem ő is kíváncsi volt a szűrési eredményeire:

– Megkönnyebbültem, hiszen pozitívak lettek az adatok. De nem ez a lényeg. Örülök, hogy ilyen nagy volt az érdeklődés. Fontos, hogy egészségesen éljenek az emberek, ennek egyik pillére a sok mozgás, a másik pedig a helyes táplálkozás. Azért van jelentősége annak, hogy minél több nyugdíjas legyen tisztában az állapotával, mert ők a példaképek, ők szolgáltatnak mintát a gyermekeiknek és az unokáiknak.

A vitaminszintmérési állomásnál dr. Csurka Anett fogadta a szűrésre érkezőket.

– Konkrétan a magnéziumszintet mérem ezzel az eszközzel. Sok hasonló rendezvényen vagyunk jelen, és igyekszünk hasznos tanácsokkal ellátni mindenkit – jegyezte meg a gyógyszerész.
Jászai Menyhért hozzátette, hogy a stresszmentes élet gyógyszere az egészségtudatos életmód, amit egyre többen ismernek fel.

LTL


Zámbori Józsefné visszatérő vendégnek számít a szűréseknél:

– Nem először járok itt, a barátnőmtől tudtam meg a konkrét időpontot. Megnyugodtam, hogy jók az értékeim. Egyébként én teszek is érte. Szoktam járni a Mozdulj, Nyíregyháza! rendezvényeire a Zrínyi-iskolába, emellett rendszeresen tekézni is járok. Odafigyelek a táplálkozásra: sok zöldséget, gyümölcsöt eszek, és a folyadék-bevitelre is ügyelek.








hirdetés