Otthont varázsolnának a tűzfészekből

Tiszadob - A tiszadobi Galyas család önerőből képtelen rendbe hozni és élhetőbbé tenni a lakását, ezért fordultak olvasóninkhoz.„Javítsuk ki, mert maholnap pallásról néz be az ég...” Ez a Petőfitől származó mondat akár jeligéje is lehetne a tiszadobi Galyas család lapunkhoz eljuttatott segítségkérő sorainak, hiszen néhány évvel ezelőtt egy olyan 35 négyzetméteres vályogházban lelt otthonra a roma származású házaspár és négy gyermeke, ahol korábban lakástűz pusztított. Arról, hogy a mára már családfői tisztséget betöltő, iskoláskorú gyermekeit egyedül nevelő édesanya személyisége mennyire éles ellentétben van a költő által versbe foglalt Pató Pál jellemével, lapunk személyesen győződött meg az Andrássy utcán lévő, egykor szebb napokat látott lakásuk ajtaján bekopogtatva.

Egy mosolygós arcú kislány nyit ajtót, illedelmesen bemutatkozik, majd kedvesen beinvitál. Ő Stella, a Galyas-testvérek egyetlen hölgytagja. Bár a szebbik nemtől nem illik megkérdezni életéveinek számát, megbocsátja „faragatlanságomat”, és elárulja: 15 éves, a helyi általános iskola nyolcadikos, továbbtanulás előtt álló diákja, s minden vágya, hogy a nyíregyházi Zrínyi gimnáziumban építse tovább „karrierjét” a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programja segítségével. Hamarosan köré gyűlnek testvérei is: a 10 éves, 3. osztályos Danika, az immár felső tagozatos, 11 éves Zsoltika, s végül a 17 éves Gábor, akitől megtudom: a Tiszavasvári MTH-ban tanul kereskedelmi szakon.

Karácsonyi ajándékokról nem álmodnak

Édesanyjuk, Magdi a 3 szobás lakás hátsó részéből, egy függöny takarása mögül bukkan elő, kezében egy pohár szörpös vízzel és egy lángosra hasonlító étellel, amiről elárulja: a család kedvencét sütötte nekem, vakarót, ami köztudottan a szegények eledele. Amikor életkörülményeikről kérdezek, és arról faggatom, milyen felajánlásokra lenne szükségük, a Kelet-Magyarország karácsonyi segítő akciója keretében, a legfontosabb problémával kezdi:

- 2008-ban költöztünk ide. Az előző lakónál tűzeset történt, elképzelhetik, hogyan festett ez a ház, amikor birtokba vettük. Ahogy erőnkből telt, igyekeztünk lakhatóvá tenni: használt linóleumot tettünk a rideg betonra, kimeszeltük a falat, álmennyezetet erősítettünk a plafonra, és beszereztünk két fatüzelésű kályhát, egy-két koros ágyat, bútort. Többre nem futotta, s a jövőt elnézve, nem is nagyon fogja. Villanyáram van, a vizet azonban a közeli kútról hordjuk, hogy inni, főzni és tisztálkodni tudjunk - meséli a sovány, megfáradt asszony.

A világos zöldre meszelt kis szoba falát családi képek díszítik és a gyerekek érmei, oklevelei. Az állmennyezet fele már lehullott, a falak repedezettek, s valamennyi bútordarab megérett a cserére, viszont a körülmények ellenére tisztaság és rend van a házban. A teatűzhely mellett már készenlétben állnak a vékonyabb-vastagabb, rövidebb-hosszabb gallyak Galyaséknál.

- Az erdőben szedtem anyával, sőt, makkozni is voltunk, gyűjtöttünk egy csomót! - újságolja az egyik fiú, mire édesanyja sietve hozzáteszi: engedéllyel gyűjtögettek, nem kenyerük a lopás.

"Büszke vagyok a gyermekeimre"

Mint mondja: férje, Zsolt nem él velük. Munkanélküli, akinek idős, beteg édesanyja ápolásával telnek mindennapjai, de ha lehetőség adódik rá, szívesen vállal tisztességes alkalmi munkákat. A kevéske tüzifát, ami még van, ő hasogatta össze tegnap a családnak. - Én szeptembertől november végéig közhasznú munkásként dolgoztam havi 32 ezer forintért. Decembertől a 28500 forintos szociális segélyt kapom, amihez hozzájön 68 ezer forint családi pótlék, és ennyi, nincs több. Mindent elkövetek, hogy a gyermekeim tisztán, rendezetten járjanak iskolába, meglegyen a napi betevőnk, és ne maradjak el a számlákkal. De nagyon nehéz... A gyerekeknek kerek perec megmondtam: karácsonyi ajándékokról idén ne is álmodjanak, mert nincs miből - mondja elcsukló hangon az édesanya, aki önkéntes munkában az iskolai tantermek festésében segédkezett augusztusban.

- Büszke vagyok a gyermekeimre, főleg Stellára, akiről még a falu polgármestere is a legnagyobb elismeréssel beszél, de az életkörülményeinkre cseppet sem. Szeretném, ha normálisabb körülmények között élhetnének, és többre vinnék, mint én vagy az apjuk. A hátsó szoba jelenleg is romos, használhatatlan, de nagyon szeretném rendbe hozni. A tetőről hullanak a cserepek, a falakra csak rá kell nézni... A drótkerítést is jó lenne megerősíteni, és felszerelni egy kaput, mert jelenleg csak az nem jön be a portánkra, aki nem akar... Egy-egy lakásfelújításból visszamaradt anyagnak (linóleum, padlószőnyeg, álmennyezet, gipszkarton, mész, vakoló- vagy festékanyag) bizony nagy hasznát vennénk! Ha valaki költözés vagy egyéb okból nem tudja hová tenni használt bútorát, íróasztalát, ágyát, hűtőszekrényét vagy forgótárcsás mosógépét, annak is jó helye lenne nálunk. Nem titok: cigányok vagyunk, de remélem, hogy a jó lelkű, segítőkész emberek a cselekedeteink és a törekvéseink, nem pedig a bőrszínünk, származásunk alapján fognak megítélni minket - tette hozzá a négygyermekes tiszadobi édesanya.

- Palicz István -