2012.03.23 08:50; Frissítve: 2012.03.23 08:50


Nagy mérkőzés Kisvárdán

írta Koncz Tibor - A tavasszal még hibátlan hazaiak a Tiszavasvárit fogadják, Nyírbátorban is megyei csapatok találkoznak.

alt hiba beküldése

A kézilabda NB II. Észak-keleti csoportjában úgy tör föl a kisvárdai férficsapat, mint a buborék a mocsár mélyéről. A télen „igazolt” edzővel, Papp Józseffel a kispadon makulátlanul teljesít a gárda, amely a négy tavaszi győzelmének hála ötödik helyre rakétázott a tabellán – immár lőtávolon belül (három pontra…) tanyázik a dobogótól. A várdiak szombaton (18 óra) az ugyancsak éremre hajtó Tiszavasvárit fogadják, mivel – a listavezető Füzesabonyt kitartóan üldöző  – vendégek szintén éremre hajtanak, aligha fullad unalomba a találkozó.

Mindeközben a Fehérgyarmat éppen a tabella tetején nyomuló legénység otthonában lép színre, míg a Mátészalkai MTK borsodi túrára hivatalos – Bőcsön mutatja meg magát. Vasárnapra (16 óra) is jut egy megyei rangadó: a jelző annál is inkább dukál, mivel a régióban székelő együttesek feltűnően eredményesen muzsikálnak az elmúlt időszakban. A legutóbbi bajnoki körben például egyedül a Demecser nem nyert: persze a Füzesabony ellen elért döntetlen – csalódás lenne. Nos, Kósa István „fiai” Nyírbátorban szerepelnek, ahol mostanság nem sok babér terem a látogatóknak.

A nők, így a Kállósemjén számára is bajnoki szünetet iktattak be. A szabolcsiak legközelebb április 1-én, a Bőcs elleni hazai mérkőzésen  mutatják meg magukat.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Niki, a nap szépe

Niki ibrányi diáklány, aki imád nagyokat bulizni és táncolni a barátaival, akikkel a legtöbb szabadidejüket is együtt töltik.
tovább »


Login2