Nagy sikere van a turistacsalogató telefonok kihelyezésének Brüsszelben

Brüsszel – Óriási sikere van a brüsszeli turizmus újbóli fellendítését célzó programnak, amelynek keretében néhány nappal ezelőtt utcai telefonokat helyeztek ki a belga fővárosban, hogy a külföldiek közvetlen kapcsolatba kerülhessenek a helyiekkel – tájékoztatott a Le Soir című újság szerdán.

A program célja egyben, hogy eloszlassa a belga fővárossal szemben a terrorveszély miatt az utóbbi hónapokban kialakult félelmeket és bizalmatlanságot. A városvezetés a belga turisztikai hivatallal együtt azt kívánja üzenni a világnak, hogy Brüsszel biztonságos város.

A francia nyelvű belga lap beszámolója szerint a Brüsszelben kihelyezett három nyilvános telefonra január 7. és 11. között közel 13 ezer hívás érkezett a világ 154 országából.

A telefonok interneten keresztül, illetve egy arra létrehozott ingyen hívható számon érhetők el. Az utcán csörgő telefont bármely arra járó helyi lakos felveheti és felvilágosítást adhat az érdeklődőnek a városról, a közbiztonságról és szabadon válaszolhat minden feltett kérdésre.

Sajtóhírek szerint a tavaly novemberi párizsi terrortámadások és azok belgiumi kapcsolatai miatt a turizmus jelentősen visszaesett az elmúlt hónapokban.

– MTI –

Címkék: , ,







hirdetés