Nagyecsed – Egyet ígérnek a „Musztángok”

Volt tartása a nagyecsedi csapatnak
Volt tartása a nagyecsedi csapatnak - © Fotó: Pusztai Sándor
Nagyecsed – A nagyecsedi edző senkit nem akar kiemelni, de elégedett a csapatával.

A Tiszántúli Takarék megyei első osztályban nem sok olyan együttes van, amelyik az őszi idény elejétől a végéig az élmezőnyben menetel – az egyik ilyen a Nagyecsed. Ádámszki Róbert csapata azonban a három győzelemből és egy döntetlenből álló kezdés után 6–1-re kikapott Ibrányban, ám az edző számára nem ez a legkellemetlenebb vereség a mögöttünk hagyott hónapokban.

Jó sorozat után jött a pofon

– Ibrányban nagyon kevesen voltunk, alig volt meg a csapatunk – emlékezett vissza Ádámszki Róbert. – November elején, a Mándok elleni hazai, 5–1-es meccs a legfájóbb. Ennek az ellentettje volt a nagyhalászi mérkőzésünk, amelyen az őszi elsőt 3–1-regyőztük le.

Az ecsedieknél több győzelmi sorozat mellett becsúsztak váratlan pontvesztések is.

– Amikor úgy gondoltuk, hogy jól megy a csapatnak, akkor majdnem mindig kaptunk egy pofont – folytatta a tréner. – Ha ezeken tudunk változtatni, akkor még előrébb végezhetünk.

Lehetett rájuk számítani

A csapatot edzőként és játékosként is segítő Ádámszki Róbert inkább a pozitívumokat emeli ki, mégiscsak a harmadik helyen vonultak téli szünetre.

– Volt tartása a csapatnak, ez abban nyilvánult meg, hogy bár többen is kiestek szezon közben, a helyükre bekerülők jól pótolták őket. Mindenkire lehetett számítani, ugyanolyan jó teljesítményt nyújtottak a fiúk. Ezért sem, és babonaságból sem emelnék ki senkit külön, hiszen akit hétköznap kiemeltem, az hétvégén azonnal rámcáfolt.

A Nagyecsed csupán három ponttal gyűjtött kevesebbet, mint az éllovas Nagyhalász, és egy ponttal van lemaradva a második Ibránytól, ugyanakkor a negyedik helytől lefelé is csak egy-két pont a különbség a csapatok között. Nagy kérdés, milyen céllal vág neki a csapat a tavasznak.

Minden pont számít

– Évek óta a dobogó környékén végzünk, szeretnénk, ha ez most is így lenne. Szoros az élmezőny, ráadásul a tabella alsó felében a kiesés elkerülése lesz a tét, ezért biztos vagyok benne, hogy az összes csapat nagyon fog harcolni, így minden pontnak óriási jelentősége lesz. Egyet ígérhetek, a „Musztángok” Fodor András elnök úrral a következő félévben is megpróbálnak vitézkedni – zárta szavait Ádámszki Róbert.

Nagyecsedi mutatók

Őszi végeredmény

3. 15 9 2 4 27-23 29

Hazai pályán

10. 7 3 2 2 11-11 11

Vendégként

1. 8 6 – 2 16-12 18

Házi góllista: 7 gólos: Marinas Vasile Adrian. 3 gólos: Ádámszki Róbert, Bulyáki Krisztián és Erdős Márk. 2 gólos: Nyíregyházi Gábor, Sarkadi Gergő és Török Sándor. 1 gólos: Bulyáki Attila, Homann Richard, Nyíri Gyula és Roszel Róbert.

Címkék: , ,


További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés