2012.05.6 19:53; Frissítve: 2012.05.6 19:53


Nagyecsed: hátrányból játszva jobban megy

Labdarúgás NB III. Tisza-csoport, 24. forduló, vasárnapi mérkőzés: Tavasszal harmadszor nyert úgy a tavalyi bajnok otthonában, hogy az első gólt ellenfele szerezte meg – ezúttal a Hajdúszoboszló volt az „áldozat”.

alt hiba beküldése

Nagyecsed–Hajdúszoboszló 2–1 (2–1)

 

Nagyecsed, 150 néző, v.: Tóth P. Nagyecsed: Gáspár I. – Patály J., Tóth Sz., Markos, Szakács I. (Nyíri Gy., 78. perc), Nyíregyházi (Balogh J., 60.), Kovács N., Ungi, Bulyáki A. (Kiss T., a szünetben), Bancsi, Marcsek. Edző: Feczkó Tamás. Hajdúszoboszló: Groze – Nagy M. (Szarvas F., 68.), László R., Kálmán Z. (Kereki, 83.), Horváth Sz., Bácsi, Fülöp A., Szathmári Zs., Fekete G., Domokos A., Domokos I. Edző: Szűcs János.

 

Küzdelmes mérkőzésen a szoboszlóiak jutottak vezetéshez, de az ecsedieknek az első félidőben nemcsak az egyenlíteniük sikerült, hanem a vezetést is átvették. A második félidőben már nem változott az eredmény, így a Nagyecsed megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Gól: Kovács N. (16.), Ungi (30.), illetve Fekete G. (6.). Jó: Patály J., Markos, Nyíregyházi, Kovács N., Ungi, illetve Fülöp A., Szathmári Zs., Domokos A. (Tudósító: Bíró Attila)

 

Feczkó Tamás: – A szokásos hazai forgatókönyv szerint alakult a mérkőzés – vendégvezetéssel és a mi győzelmünkkel, amit nagyon jó ellenfelünkkel szemben értünk el, az első félidőben jó játékkal, a másodikban pedig hősiesen küzdve.

 

Szűcs János: – Hiába játszottunk jobban és birtokoltuk többet a labdát, az első félidőben nem tudtuk kivédeni a hazaiak két pontrúgását, a szünet utáni mezőnyfölényünket pedig nem sikerült a magunk javára fordítani. A vereségért csak magunkat okolhatjuk.

 

Szombati mérkőzések

Tiszalök–Várda SE 0–1 (0–0)

 

Tiszalök, 100 néző, v.: Kocsis Zs. Tiszalök: Gagyi – Bognár A., Daru, Csáki V., Dobos Z., Vass I., Czifrák, Papp S., Fülep, Sárközi D., Lakatos K. Megbízott edző: Kovács János. Várda SE: Petranics – Lakatos I., Tóth Gy. (Soós T., 62. perc), Krizán (Lakatos T., 75.), Brankovics P. (Spekker, a szünetben), Mező Á., Oláh D., Bagin, Hegedűs T., Fodor A., Iván A. Edző: Révész Attila.

 

Parádés hangulatú mérkőzésen kiegyenlített játék alakult ki, és ismét bebizonyosodott, hogy a tiszalökiek képesek a nagyon jó teljesítményre. Mindezek ellenére a három pontot a listavezető Várda SE szerezte meg. Gól: Lakatos T. (76.). Jó: Czifrák, Bognár A., Csáki V., Daru, illetve Lakatos I., Iván A., Bagin, Fodor A., Hegedűs T.

 

Kovács János: – A meccs egészét nézve mezőnyben egyenrangú ellenfelek voltunk, egy dolog hiányzott játékunkból, a helyzetkidolgozás. Volt kérdéses eset is, amely más eredményt is hozhatott volna, ha harminc percet emberelőnyben játszunk a végén. Hajszállal volt csak jobb ellenfelünk, és ismét elkerülhető gólt kaptunk, a fennmaradó tizenöt percet hiába nyomtuk meg. Gratulálok a Kisvárdának.

 

Révész Attila: – A hazaiak antifutballját nehezen tudtuk kezelni, ugyanakkor tompábban játszottunk a korábbiaktól, ennek ellenére rengeteg helyzetet alakítottunk ki, amelyeket sorra elpuskáztunk. Végül a türelmünk meghozta gyümölcsét, és megérdemelt három pontot szereztünk.

 

Tuzsér–Tiszakanyár 0–1 (0–0)

 

Tuzsér, 200 néző, v.: Sándor Cs. Tuzsér: Szőr – Setét, Dancs B., Szepta, Gergely I. (Szántó Cs., a szünetben), Iván S., Babjak, Jónás K., Hrickevics (Kovács I., 90.), Dancs A., Orgován K. (Orgován Cs., 77.). Megbízott edző: Tóth Árpád. Tiszakanyár: Kanyári – ifj. Koskovits Gy., Orgován Gy. (Katona R., 82.), Hokk Á., Pócsi, Lakatos L. (Ruska, 38.), Gergely B., Csombók Z., Deák T., Balázsi P., Gombkötő S. (Kiss Gy., 69.). Edző: Koskovits György.

 

Hősiesen küzdött a hazai csapat, még helyzeteket is kidolgozott, de a jobbnál jobbakat is elhibázta. Aztán a végén, amikor már karnyújtásnyira volt az egy pont, egy jogtalan szabadrúgásból betalált a Tiszakanyár. Az egy pontra rászolgált volna a Tuzsér. Gól: Csombók Z. (91.). Jó: Babjak, Dancs B., Szepta, Hrickevics, Setét, illetve Kanyári, ifj. Koskovits Gy., Deák T., Gergely I. (Tudósító: Lakatos Tibor)

 

Tóth Árpád: – Ezen a mérkőzésen sikerült a csapatnak megmutatnia azt, hogy a tuzséri fociban van még tartás és fegyelem. Gratulálok minden játékosomnak, kis koncentrációval akár a Kemecse elleni siker is megismétlődhetett volna. A mérkőzés végére kialakult parázs helyzet a gyenge napot kifogó játékvezető számlájára írható.

 

Koskovits György: – Gratulálok a hazai csapatnak, játékosai nagyon fegyelmezett, harcos játékot produkáltak, melyből gólhelyzeteket is sikerült kialakítaniuk. Azonban a sors valamit visszaadott nekünk a korábbi mérkőzésekből, és egy jól eltalált szabadrúgással sikerült a győzelmet kiharcolni.

 

Baktalórántháza–Hajdúböszörmény

 

2–3 (2–1)

 

Baktalórántháza, 100 néző, v.: Séra. Baktalórántháza: Kanócz – Bodnár J., Illés L., Balogh Zs., Molnár L., Lakatos I., Rakóczi, Marics G., Fábri (Marics I., 72.), Szabó R., Gömze (Marics T., 57.). Edző: Tóth János. Hajdúböszörmény: Tömöri – Tóth T., Holecz, Hortó, Tóth Z., Fodor J. (Iván R., 78.), Szabó M., Bogár, Piota, Reyes, Bodganovics. Edző: Papp Ferenc.

 

A hazaiak 2–1-es vezetésük után két felelőtlen egyéni hibát követtek el, amiből a tavasszal még pont nélküli Hajdúböszörmény két gólt szerezve átvette a vezetést. Az utolsó percben adva volt az egyenlítés lehetősége a baktaiak előtt, de Illés László elhibázta a büntetőt. Gól: Illés L. (19.), Marics G. (28.), illetve Piota (11. és 67.), Bogdanovics (48.). Jó: Kanócz, Bodnár J., Szabó R., Rakóczi, illetve Bogdanovics, Piota, Bogár, Szabó M. (Tudósító: Gebri Pál)

 

Tóth János: – Nagyon kevesen maradtunk erre a mérkőzésre, azonban még így is megvolt az esélyünk a győzelemre, de buta hibáink miatt az ellenfél elvitte a három pontot.

 

Papp Ferenc: – Három kettőre nyertünk…

 

Nyírbátor–Sárospatak 3–1 (3–0)

 

Nyírbátor, 300 néző, v.: Béni. Nyírbátor: Tóth K. – Bodó G., Kóka R., Bárány T., Nagy D. (Lőrincz S., 83.), Mándi L. (Matejkó R., 58.), Somogyi T. (Ráti, 73.), Erdei Z., Hadházi, Ricsei, Pálvölgyi. Edző: Fogarasi Zoltán. Sárospatak: Braun – Tóth Á., Szabó S., Ablonczy, Lukács I., Timkó (Zsófi D., 60.), Kerékgyártó, Kovács Sz. (Janikó R., 69.), Gönczi (Kecskés T., 60.), Terjék, Vécsi. Edző: Zsófi József.

 

Ragyogó időben, kiválóan előkészített pályán már a harmadik percben megszületett a hazai vezetés, de a vége mégis izzadtságú győzelem lett… A mérkőzés legfőbb pozitívuma, hogy csereként pályára lépett a nyírbátori ikon fia, ifjabb Lőrincz Sándor, akinek a pályafutásához sok sikert kíván a bátori vezetés. Gól: Nagy D. (3. és 25.), Erdei Z. (11-esből, 40.), illetve Vécsi (11-esből, 62.). Jó: Bárány T., Ricsei, Nagy D., illetve Vécsi, Gönczi, Zsófi D., Szabó S. (Tudósító: Balla István)

 

Fogarasi Zoltán: – Második félidei játékunkkal magunknak tettük küzdelmessé és nehézkessé fölényes győzelemnek induló mérkőzésünket. Kollégámmal nem egy mérkőzést néztünk…

 

Zsófi József: – Gratulálnom kell játékosaimnak, mert az első félidőt rossz ítéleteivel a játékvezetők megnyerték az ellenfélnek, szünet után óriási nyomásunk ellen nem tudtak mit tenni a hazaiak. Így nyertük meg a második félidőt.

 

Debreceni EAC–Kemecse 2–1 (1–1)

 

Debrecen, 50 néző, v.: Kátai. DEAC: Oláh D. – Takács Á., Tóth Z., Buka, Buzai (Jenei Zs., 77.), Mizsák, Varga M., Klein, Csák (Szabó M., 63.), Brehószki, Sütő A. (Balogh Zs., 77.). Edző: Sáfár László. Kemecse: Szabó A. – Morauszki, Balogh Gy., Homann, Jeddi, Polényi T., Iván Zs., Fekete Á., Miskolczi, Simtchatcha, Szilágyi N. Játékos-edző: Ádámszki Róbert.

 

Egy nullás kemecsei vezetés után kevesen gondolták volna, hogy ezt a mérkőzést a DEAC nyeri meg, de amíg a folytatásban a vendégek kihagyták helyzeteiket, addig a hazai csapat értékesítette azokat. Gól: Brehószki (31.), Mizsák (81.), illetve Tóth Z. (öngól, 3.). Kiállítva: Balogh Gy. (második sárga lap után, 79.). Jó: Oláh D., Takács Á., Brehószki, Mizsák, Varga M., illetve Homann, Jeddi. (Tudósító: Kondor Lajos)

 

Sáfár László: – A gyorsan bekapott gól után hamar rendeztük sorainkat, és az első félidőben egyenlíteni tudtunk. A második játékrészben mi irányítottuk a történteket, de az ellenfél akcióiban is volt veszély, ám a győztes gólt egy szemrevaló támadás végén mi szereztük meg,

 

Ádámszki Róbert: – Ilyen „lejtős” pálya Kékestetőn sincs, mint itt… Ziccereket mi hagytunk ki, ami a végén a „lejtőn” megbosszulta magát.

 

Cigánd–Ibrány 2–0 (2–0)

 

Cigánd, 300 néző, v.: Nagy T. Cigánd: Nagy Z. – Gnandt-Német, Tempfli, Baksa Z., Dolhai, Cséke, Csáki R., Varga Z., Szabó T. (Vicickó, 68.), Demeter Á. (Boldog, 84.), Török I. (Oláh L., 72.). Edző: Kocsis János. Ibrány: Tóth N. – Kovács M., Ignat, Hruska (Horváth N., 65.), Kántor Zs., Drule (Zsidó, 43.), Kató I., Kléninger, Adriano, Kövér G., Dascal (Balogh A., 88.). Edző: Kovács János.

 

Az első félidőben a Cigánd veszélyes pontrúgásai révén eldöntötte a mérkőzés sorsát. A második játékrészben mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, de a kiegyenlített játék közepette az eredmény már nem változott. Gól: Tempfli (19.), Cséke (35.). Jó: Tempfli, Cséke, Csáki R., Demeter Á., Török I., illetve Kléninger, Adriano, Kövér G.

 

Kocsis János: – Nagyon fontos három pontot szereztünk, melyhez az egységes csapatjáték mellett a kiváló egyéni teljesítmények is kellettek.

 

Kovács János: – A második félidőben minden esély megvolt a szépítéshez, de csak kapufáig jutottunk, így gratulálok az ellenfélnek a megszerzett három ponthoz.

 

Létavértes–Kótaj 2–1 (1–0)

 

Létavértes, 150 néző, v.: Nagy A. Létavértes: Póser – Bényei, Hajdu I. (Kertész T., 51.), Szilágyi G., Suskó (Gál M., 65.), Barzsó, Kuti K., Sigér, Angyal N. (Mezei B., 90.), Nagy T., Mokánszki. Edző: Sándor Csaba. Kótaj: Czenki – Mándi A., Kovács P., Kató Gy. (Gurcsák, 90.), Istrate, Toma, Kádár L., Simon K., Nagy G. (Torma T., 68.), Szántó Z., Tuturas (Cseh K., 73.). Edző: Falatovics László.

 

Nagy fölényben játszott a létavértesi csapat, de kontrák révén a kótajiak veszélyeztetni és egyenlíteni is tudtak. A hazai csapat a hajrában egy vitatható góllal csikarta ki a győzelmet. Gól: Angyal N. (19.), Szilágyi G. (88.), illetve Toma (11-esből, 64.). Jó: Bényei, Kuti K., Gál M., illetve Kató Gy., Toma, Szántó Z. (Tudósító: Orosz Mihály)

 

Sándor Csaba: – Keményen védekezett a Kótaj, nagyon nehéz volt feltörni a vendégcsapatot. A lehetőségünk így is megvolt a nagyobb különbségű győzelem elérésére, de csak a végén szereztük meg a győztes találatot.

 

Falatovics László: – Nagyot küzdő és időnként jól játszó csapatunk a nyolcvannyolcadik percben szenvedett vereséget.

 

- Bodnár Tibor -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Fanni, a nap szépe

Fanni 18 éves miskolci diáklány. Igaz volt már fotózáson, mégis ez a medencés környezet számára újdonság volt, de nagyon élvezte a beach hangulatot.
tovább »


Login2