Nagyon várjuk már az első győzelmet

Csakúgy, mint tavaly, most is a 6. fordulóban fogadja a Kecskemétet a Marso-Vagép Nyíregyháza KK, amely az elmúlt hetek eredménytelensége miatt győzelmi kényszerbe került.

Hiába vártuk a jó eredményt, a Dombóvár, a Fehérvár, a Kaposvár és a Temesvár ellen elmaradt a gyõzelem. Ugyanakkor jó hír a Marso-Vagép NYKK férfi kosárlabdázói számára, hogy a hétközi romániai túrával egy idõre letudták a –vár végzõdésû városokat, amelyek csapatai ellen nem termett babér Kmézics Zoran legénységének.

Vár helyett jöhet a –ver. Az Univer… Szombaton (18 óra) a Kecskemét lesz az ellenfél, éppúgy, mint a tavalyi bajnokságban, most is a 6. fordulóban. Különbség viszont, hogy míg esztendeje már felszállóágban lévõ nyíregyházi gárda fogadta a hírös város reprezentánsát, addig ezúttal nem sikerült kilábalni a hullámvölgybõl az NYKK-nak. Ám a jelenlegi helyzetre mondják, ha törik, ha szakad, nyerni kell! – Azt hiszem, nem mondok vele meglepõt, hogy az eddigi eredmények miatt a csapat körül nem a legjobb a hangulat, de most mindent félre kell tennünk – mondta Kmézics Zoran, az NYKK edzõje.

– Éppen a Falco–Kecskemét mérkõzés felvételét elemzem, és azt látom a szombathelyieken, hogy az elõzõ, zalaegerszegi vereségük ellenére is hihetetlen önbizalommal és lendülettel kosárlabdáznak. Hazai pályán nekünk is így kellene felmenni a parkettre, éreztetni az ellenfélen, hogy itt más eredmény nem születhet, csak a mi gyõzelmünk. Bízom benne, hogy sikerült rendet tenni a fejekben, félre kell tenni a problémákat és csakis a mérkõzésre koncentrálni. A Kecskemét eddig nagyjából azon csapatok ellen szerepelt, mint az NYKK, csak fordított pályaválasztással. Két gyõzelmét Debrecenben és a Kaposvár ellen hazai pályán szerezte. Egyébként is elmondható, hogy nagyjából a papírforma szerint szerepelt az Univer, amely számára leginkább az Albacomp elleni hazai vereség lehet fájó.

– Nagyon gyors, erõszakos kosárlabdát játszó csapat a Kecskemét, amely elég kellemetlen ellenfél lehet a számunkra – mondta a riválisról Kmézics Zoran. – A szerkezetük is ezt tükrözi, gyakorlatilag mindenki dob rá hárompontost, erre is fel kell készülnünk. Nekünk abból kell kiindulni, hogy a vesztes meccseinken is akadtak jó periódusaink, mint például az Albacomp ellen, ahol a meccs hajrájáig kiválóan tartottuk magunkat. Ebbõl lehet építkezni, bármilyen összetételben is szerepljünk szombaton.

NB I. A csoport

Férfiak, a 6. forduló további mérkõzései

Szombat: Sopron–Falco KC, Paks–Zalaegerszeg, Dombóvár–Hegyvidék, Szolnok–Debrecen, Körmend–Albacomp.

Vasárnap: Pécs–Kaposvár.

– Bodnár Tibor –








hirdetés