Nyírmada
Csak csigavér! Elvégre a nyugalom a hosszú élet titka. Nem is kapkodják el a felkészülést Nyírmadán, ahol július 16-ára trombitálták össze a megyei első osztályú futballcsapatot. Azt a gárdát, amely – legalábbis a tervek szerint – palotaforradalom nélkül bekkeli ki az aktuális bajnoki rajtig hátralévő időszakot.
Szó se róla, éppenséggel semmi nem indokolja a tisztogatást. A Szőke-legénység úgy csípte meg a harmadik helyet, hogy a tavaszi idény finisében – adminisztrációs hiba, elnézett sportorvosi engedély következtében – tíz büntetőpont levonással sújtották. Egyébként második lett volna… Történt, ami történt, a madaiak immár teljes mellszéleséggel a soros feladatra koncentrálnak, mégpedig továbbra is Szőke István játékos-edző irányításával. Mindez aligha meglepő: a szakvezető munkáját dicséri, hogy töretlenül élvezi a bizalmat. Új labdarúgó(k) érkezéséről egyelőre csak suttognak, konkrét megegyezés híján ennek nincs is értelme. Legalább három friss szerzemény bevetésére számít a stáb, miközben egyértelmű erősítésként könyvelhető el, hogy a frontemberek távozásáról nincs információ. Egy kivétel azért akad: a középpályás Nagy Miklós visszatért Beregszászra.
Szőke István kilenc mérkőzést iktatott programba az őszi nyitányig, miközben az is nyilvánvaló, a Nyírmada nem szeretne lejjebb adni a nívóból az idényben.