Nagyot változtattak a menetrenden

A sárga mezes sényőieknek csak az idegenbeli meccseit érinti a változás
A sárga mezes sényőieknek csak az idegenbeli meccseit érinti a változás - © Fotó: Pusztai Sándor
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Alighogy elkezdődött az NB III. új idénye, máris megváltoztatták az időpontokat.

Az MLSZ levélben értesítette a harmadosztályban szereplő klubokat, hogy szeptember 1-jétől, tehát az 5. fordulótól egészen a szezon végéig egységesen vasárnaponként kell lejátszaniuk a bajnoki mérkőzéseket.

Az előző idényben a szombat is meccsnapnak számított, mint ahogy az első forduló összecsapásait is így rendezték még meg. A közlemény megjegyzi, hogy „indokolt esetben kivételes döntés hozható, pl. ha a férfi felnőtt válogatott mérkőzése vasárnapra esik”.

Megyénkből a Nyírbátor és a Sényő meccseit érinti a változtatás. A bátoriaknak az őszi idényben az előzetes menetrendhez képest öt hazai mérkőzésük időpontját kell átrakni szombatról vasárnapra, a sényőieknek rendezőként nem kell intézkedniük az új szabály miatt.

KM








hirdetés