Napi horoszkóp – 2015. október 29.

Napi horoszkóp – 2015. október 29.
Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak Önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 csillagjegy számára.


Kos
03.21 – 04.20
A mai nap elsősorban az emberi kapcsolatokról szól. Sodorjon bárkit az élet az Ön közelébe, képes ráhangolódni és megtalálni a közös hangot vele. Az érdeklődési köreik távol állnak egymástól, mégis képesek órákig úgy beszélgetni, hogy egyikük se erőszakolja a nézeteit a másikra. Ritkán képes ennyire befogadó, mégis egyúttal őszinte lenni. A családjával szemben is őrizze meg ezt a nyitottságot.

Bika
04.21 – 05.21
Az őszintesége és a nyíltszívűsége új utakat nyit meg Ön előtt. Családi körben olyan beszélgetések részese lehet, melyek során meglepődve kell tapasztalnia, mennyi mindenről nem tudnak, pedig együtt élnek, nap, mint nap találkoznak, szót váltanak. Mégis ezek a párbeszédek olyan felszínesnek tűnnek annak tükrében, ahogyan most sikerül egymásra hangolódniuk. Ezt írja a nyugalom és a meghittség számlájára.

Ikrek
05.22 – 06.21
Nem kell egyedül töltenie a napot, ha úgy érzi, társaságban jobban érezné magát. Ehhez persze az is szükséges, hogy a terveiből feladjon párat, cserébe azonban olyan élményekben lehet része, melyek kárpótolják azért az érzésért, hogy nem is csinált semmit. A közös kalandozások csak elmélyítik a családon belüli kötelékeket, olyan új ismeretekre is szert tehet, melyeket a későbbiekben még más területeken is hasznosíthat.

Rák
06.22 – 07.22
Nem szívesen van egyedül, ezért minden alkalmat megragad arra, hogy társaságban legyen. Forduljanak Önhöz tanácsért vagy csak egy kis beszélgetés okán keressék a társaságát, majd kiugrik a bőréből, hogy nem kell a saját gondjaival foglalkoznia, lehetősége van a figyelmét valami másra fordítani. Egyfajta menekülési lehetőségként fogja fel ezeket az eseményeket, azonban ne feledje, hiába próbál futni előlük, előbb-utóbb szembe kell nézni a problémáival.

Oroszlán
07.23 – 08.23
Új emberekkel kerülhet kapcsolatba, akiktől olyan ismeretekre tehet szert, melyeket ugyan most lényegtelennek gondol, de egyszer még hálás lesz a sorsnak ezért a napért. Egyre azonban már most ráébresztik a beszélgetések, érdemes az önbizalmát erősíteni. Hajlamos ugyanis alábecsülni a képességeit, ennek is köszönheti azt, hogy egy ideje egy helyben toporog. Nem mer beleugrani az újba, mert úgy érzi, kevés a tudása ahhoz, hogy véghez is vigye.


Önnek mi a csillagjegye?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Szűz
08.24 – 09.23
Kipihenten, nyugodtan ébred és ezt leginkább azon lehet észrevenni, hogy mosolyog. Kellemes hangulatot képes ezzel megteremteni maga körül, ezzel vonzza magához a környezetében élőket. Őszinte beszélgetések során sikerül olyan nézeteltéréseket elsimítani, melyekről nem is gondolta, hogy a mélyben lappanganak. Jó lecke ez a mai nap arra, hogy nézzen a mások által hordott álarc mögé, ha fontosnak tartja, hogy ne legyenek titkaik egymás előtt.

Mérleg
09.24 – 10.23
Sikerül átlendülnie a holtponton már kora délelőtt és ezzel nagyban megkönnyíti a saját életét. Hisz így nem azért bosszankodik, hogy halomban állnak az elintézetlen ügyek Ön előtt, hanem keresi a lehetőségeket, hogyan teheti egyszerűbbé és gyorsabbá az Önre váró munkák elvégzését. A lendületét megirigylik a környezetében is, így felsorakozva Ön mögé sokkal gyorsabban tudja le a kötelezettségeket, mint tervezte.

Skorpió
10.24 – 11.22
Remek formában van, de igazán akkor van elemében, ha emberek között lehet. Nem kell keresnie a lehetőséget, hisz a kisugárzásának köszönhetően ők fogják az alkalmat lesni, hogy kapcsolatba kerülhessenek Önnel. Kiváló beszélgetőpartner, hisz képes belehelyezni magát a másik helyzetébe és így a tanácsai, ötletei találóak, kiválóan hasznosíthatóak. Ha nem halad a saját dolgaival, ne bosszankodjon, vigasztalja a tudat, hogy másoknak segíthetett.

Nyilas
11.23 – 12.21
Szüksége lesz a tapasztalatára és tudása legjavára, hogy a mai napon munkáival olyan ütemben haladjon, ahogyan azt eltervezte. Több nehézséggel kell megküzdenie, mint egy átlagos napon, de kellő odafigyeléssel és találékonysággal ezeken végül sikerül felülemelkedni. Ne a körülményeket szidja és hibáztassa, hanem a megoldásokat keresse. Nem lesz egyszerű, de sikeres és eredményes lesz végül a ténykedése.

Bak
12.22 – 01.20
Remek hangulatban ébred és ez bearanyozza az egész napját. Legyen egyedül vagy társaságban, megtalálja mindenben az örömét. Ha segítség nélkül kell leküzdenie a nehézségeket, kihívásnak nézi, olyannak, amivel képes megbirkózni és számos tanulsággal szolgál. Ha csoportban kell dolgoznia, élvezi, hogy nem kell megoldásokat keresnie, mert megteszik ezt mások, Önnek csak annyi feladata lesz, hogy végrehajtsa az utasításokat. Így pihentetheti a szellemét, amelyet egyébként is meggyötörtnek érez.

Vízöntő
01.20 – 02.19
Könnyen megtalálja a fontos, igazán lényeges összefüggéseket, amellyel nagyban megkönnyíti a munkáját. Így ugyanis elkerüli azokat a felesleges köröket, melyekkel csak az idejét töltené, de nem vinné előbbre. Szellemi frissességének köszönhetően kiválóan halad, egyúttal azonban alaposan túl is terheli magát. Mindenképpen keressen lehetőséget arra, hogy kicsit kimozdulhasson és a friss levegőn feltöltekezhessen.

Halak
02.20 – 03.20
Tele ötletekkel sokkal könnyebben megy a munka. Így nem is csoda, ha lelkesen veti bele magát az Önre váró feladatok sorába, hisz szellemileg csúcsformában van, kifejezetten keresi is a lehetőséget, hogy ezt kiaknázhassa. A környezetében élőknek is feltűnik a lelkesedése, lendülete, szívesen megfejtenék a titkát. Nincs pedig ebben semmi keresnivaló, hisz ha lelkileg egyensúlyban van, minden téren nagyobb teljesítményre képes.

Címkék: ,







hirdetés