Kos 03.21.-04.20.
Hú, ez bátor dolog volt! Kevesek mernének belevágni egy ilyen beszélgetésbe. Bár tény, hogy az elején még Ön sem tudhatta, hogy meddig jutnak el. Igaz barátra tett szert őszinteségével, bátorságával, szókimondásával, ez már most biztos. Most szüksége lesz arra, hogy kicsit visszavegyen ebből az őrült tempóból, mielőtt Önt is elsodorják a közös programok sokasága és az önfeltáró beszélgetések.
Bika 04.21.-05.21.
Mindent összevetve, nem zárt rossz hónapot. Vegye sorra az elmúlt hetek történéseit, elemezze az okokat, és alaposan gondolja át a közeljövőben várható kötelezettségeit. Annyi biztosan állítható, hogy nem volt eléggé körültekintő, döntéseiben nem volt kellőképpen következetes, határozott és elszánt, ezért jóval több lehetőséget szalasztott el, mint amennyit törvényszerűen kellett volna.
Ikrek 05.21.-06.22.
Kifejezetten dühíti a szomszédja akadékoskodása. Már-már üldözési mániája van, úgy gondolja, valamiért Önben csak a hibát keresi és látja meg. Ha nem bírja ezt a bizonytalanságot és hangulatot, amely eluralkodott a viszonyukban, kérdezzen rá nyíltan, mi az oka a folyamatos piszkálódásának és kötözködésének. Igyekezzen még a mai napon tisztázni a nézeteltéréseket, mielőtt a környék az Önök vitáitól lesz hangos.
Rák 06.22.-07.22.
A nagy nyugalom után a mai napon minden a nyakába zúdul. Persze a baj nem jár egyedül, így nem elég, hogy a főnöke kirúgással fenyegeti, de tudomására jut az is, hogy partnere is megcsalja. Mit lehet ilyenkor tenni? Próbálja meg először a főnökét megpuhítani – persze ne a munkaszüneti napon zaklassa ötleteivel-, mert egy új szerelmet előbb lehet találni, mint egy jó állást. És persze a hallott hírekről is bebizonyosodhat, hogy nincs valóságalapjuk.
Oroszlán 07.23.-08.23.
A „munka ünnepén” úgy látszik, mégsem pihenhet. A váratlan felkérésre ne mondjon gyorsan, határozottan nemet, de ne is döntsön elhamarkodottan, kérjen haladékot. Gondolkozzék el azon, hogy vajon mi is felelne meg jobban közép- és hosszú távú terveinek. Ha a kényelmet, biztonságot választja, ne csodálkozzék rajta, ha a vágyai beteljesületlenek maradnak. Kockázatvállalás nélkül nem juthat előbbre.
Szűz 08.24.-09.23.
Nagyszerű események elé néz, ha szerencséje van, nyilvános elismerésben is részesülhet. Előmenetelében kedvező fordulat várható. Folyamatban lévő ügyeiről jó híreket kap, és szinte minden vállalkozása jól végződik. Végre sikerül megszabadulnia attól az érzéstől is, hogy Ön született vesztes. Persze arra azért ügyeljen, hogy önbizalma most se ragadja el olyan tettek elvállalására, melyeket józanésszel nem merne felvállalni.
Mérleg 09.24.-10.23.
Már annyira hozzászokott a felvonulásokhoz és a majálisokhoz, hogy képtelen változtatni a szokásain. Gyermekeivel együtt felkeresi a délutáni rendezvényeket és meglepődve tapasztalja, hogy ez inkább zsibvásárra, semmint gyermekkora majálisaira emlékezteti. Jobban tenné, ha kimenne valamelyik strandra, fürdőbe és ott kapcsolódna ki a család. A napozással azonban vigyázzon, már a tavaszi napsütés is komoly leégést okozhat.
Skorpió 10.24.-11.22.
Micsoda nap! Egzisztenciális fagyhullámokkal és szívet-zsebet melengető szerencsével tarkított szeszély. Minden beüthet, amit remélt: nyereség a vállalkozásában, haszon az üzletkötéseiben. Talán a lottón is nyerni fog a hét végén. Ezt a jó napot ne engedje ki a markából anélkül, hogy dűlőre ne vinné a nyitott ügyeit. Ami pedig az állása körüli zavarokat illeti, azt is bízza a szerencséjére. Pillanatnyilag nem tehet okosabbat.
Nyilas 11.23.-12.21
Művészi hajlammal van megáldva? A mai nap igazán sikeres, alkotó hangulatban telik. A szerelemben konfliktus lehetséges, de egy kis odafigyeléssel megoldhatóak a problémák. A fenyegető viharfelhők elvonulnak, derűs nyugalmat hagyva maguk mögött. Ma használja ki, hogy a főnöke sem dolgozik. Ha hagyja gondolkodni, sokkal kedvezőbben ítéli majd meg Önt, mint a közelmúltban. Anyagi helyzete is megjavul.
Bak 12.22.-01.20.
Nagyon szigorú önmagához. Nem mer örülni. Ha mindig attól fél, hogy megszűnik az ok, hogy rosszul mérte fel a helyzetét, akkor valóban sohasem lesz módja arra, hogy más színben láthassa elért eredményeit. Ha saját személyével kapcsolatos pletykákról értesül, meg se hallja, ha másokat is érint, ne adja tovább. Tegyen ma kivételt: szentelje a családjának, közös szórakozásnak az estéjét, ne a tévénézésnek.
Vízöntő 01.21-02.19.
Mostanában aktívabb az átlagosnál. Talán az új hónap beköszönte adta a lendületet, talán az elmúlt idők viharai. Most nyugodtan Önre lehet bízni, hogy diktálja a munka ütemét, és az eredmény látványos lesz. Sokat fáradozik azért, hogy legyen mit aprítania a tejbe. Ám amikor pénzhez juthatna, akkor az többnyire kifolyik a kezéből. Ezen a napon is költ olyasmire, amire nem kellene. Próbáljon ellenállni a kísértésnek.
Halak 02.20.-03.20.
Ön megint olyan dolgokon tépelődik, ami tulajdonképpen teljesen kézenfekvő lenne, ha nem bonyolítaná gondolataiban túl és nem mindig a rosszat keresné a dolgok mögött. Szedje össze magát, mert ma is előbbre léphet. Nem kell hozzá más, csak kitartás és lelkesedés. A magánéletében is szerencsés fázisba lépett. Legyen hát adakozóbb az érzelmeivel, ne titkolja é rejtegesse azt álarcok mögé.
A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!